brusszel


Túl sok a szemét Magyarországon

Figyelő Online
2015.09.08  14:14   
mail
nyomtatás
Magyarországon évente mintegy 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, ennek 21,4 százalékát a háztartások produkálják, a célkitűzés a keletkező hulladék mennyiségének folyamatos csökkentése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungorikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

V. Németh Zsolt a témáról az Európai Bizottság LIFE+ programja keretében megrendezendő Európai hulladékcsökkentési hét - amelyhez Magyarország ötödik alkalommal csatlakozik - beharangozó sajtótájékoztatóján beszélt.

Az idén az Európai hulladékcsökkentési hetet november 21-29. között tartják meg.
Az államtitkár elmondta: a hétnek minden évben van egy kiemelt központi témája. Az idén ezt a hozz ki többet kevesebből gondolattal fogalmazták meg, aminek az a lényege, hogy minél kevesebb erőforrás használatával érjék el ugyanazt az eredményt. Ez jelentheti például a tárgyak kreatív újrahasználatát, az eszközök kölcsönadását, bérlését.

Felhívta a figyelmet: a hét központilag meghirdetett témájához ki-ki saját ötleteivel is csatlakozhat. Ezt hat kategóriában lehet megtenni: csatlakozhatnak államigazgatási szervezetek, hatóságok; egyesületek, civil szervezetek; gazdálkodó, ipari szervezetek; oktatási intézmények; magánszemélyek és egyéb szervezetek, például egyházak, kórházak, idős otthonok, kulturális központok. A jelentkezési határidő: november 6.
Hozzátette: Magyarország ezen a területen a korábbi években jelentős eredményeket ért el. Az eseményt az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (NHI) szervezi.

Búsi Lajos, az OKTF főigazgatója, aki egyben NHI megbízott főigazgató-helyettese is, arról beszélt az MTI kérdésére, hogy Magyarországon a hulladék anyagában történő újrahasznosításának aránya 55 százalék, ezt az unió által előírt arányt az ország az elmúlt években tudta teljesíteni. Hozzátette: most az üveg hasznosításban szeretnének előrébb lépni, ezért növelni szeretnék az üvegvisszagyűjtést ősztől. Hozzátette: az ipari visszagyűjtött hulladék esetében a lerakókba kerülő hulladék aránya 40 százalék alatti, míg a lakossági hulladék esetében még nem éri el 50 százalékot.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: hulladék

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.