brusszel


Vizsgálódott az ÁSZ, nincs ok az örömre

Figyelő Online
2015.09.10  14:21   
mail
nyomtatás
A szlovén, a horvát, a szerb és a szlovák országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése során kisebb szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék, a szervezet az önkormányzatokat azonos szempontok alapján vizsgálta - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: Magyarországon a mintegy 3200 települési önkormányzat mellett több mint 2000 települési, területi nemzetiségi önkormányzat és 13 országos nemzetiségi önkormányzat működik, a gazdálkodásukat az elmúlt 25 évben önálló témaként egyetlen szervezet sem ellenőrizte. Mindezek indokolttá tették az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek megindítását 2013-ban - tette hozzá.

Az elnök elmondta: a négy vizsgált nemzetiségi önkormányzatnál a gazdálkodási jogkörök gyakorlása szabálytalan volt, esetenként a költségvetési határozattervezeteket nem a jogszabályokban előírtak szerinti tartalommal és szerkezetben készítették el, valamint azokat a jogszabályban előírt határidő után nyújtották be a közgyűlésnek.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: számvevőkÁSZ

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.