brusszel


Mi várható 2016-ban?

Figyelő Online
2015.09.14  11:01   
mail
nyomtatás
Valóban véget ért a válság? Mi lesz a növekedés motorja? Fenntartható-e a jelenlegi hazai növekedés szintje vagy visszaesés várható? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Joint Venture Szövetség (JVSZ) ötödik alkalommal megrendezett Vállalattervezési konferenciájának előadói.
Tálos Péter, a JVSZ elnöke, a PCE Paragon Solutions Kft. (Foxconn) ügyvezetője szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaságot érdemben vizsgálni lehessen, mindenképp szükség van a világgazdaság jelenlegi helyzetének áttekintésére. Elmondása szerint, noha kívülről úgy látszik, hogy az Amerikai Egyesült Államok gazdaságával minden rendben van, eközben az államadósság soha nem látott magasságokban van, és a dollárt csak speciális világkereskedelmi szerepe mentette meg az elmúlt években az erősebb gyengüléstől. Kína növekedése látványosan lassul, a tényleges GDP arányos növekedés nem éri el az 5 százalékot, valamint csak ebben az évben két jelentős tőzsdei zuhanás is látható volt, amelynek fokozódását csak komoly kormányzati beavatkozással lehetett megakadályozni.

Az Európai Unió gazdasági motorjának számító Németországnak is megvannak a maga nehézségei: fontos kérdéseket vet fel, hogy ha egy olyan - az unió egészét tekintve - kisebb gazdasággal rendelkező Görögország helyzetének kezelése ilyen lassan zajlott, akkor mire lenne képes ez a szervezet, ha egy komolyabb gazdasággal lenne probléma.

Alacsony a beruházási szint

Dr. Surányi György, közgazdász professzor az előadásában elmondta, hogy a GDP növekedési ütemet tekintve Magyarország javult az elmúlt időszakban, de a következő évben visszaesés várható, így 2016-ban a potenciális, 2-2,5 százalékos szintre fog beállni ez a mutató. Magyarországon kritikusan alacsony a magánszektor beruházási szintje, olyannyira, hogy jelenleg a visegrádi négyek között a 3. helyen helyezkedik el az ország, de jövőre itt is visszalépés várható. Az országba beáramló külföldi tőke nettó alapon a nullához közelít jelenleg, miközben a válságot megelőzően a GDP nettó 2 százaléka volt. A vállalati hitelállományt tekintve folyamatosan csökkenés látható, ami a szakember szerint egyedül Magyarország sajátja, más országban nem látható hasonló folyamat - fogalmazott a szakember. Komoly előrelépés történt azonban a külső egyensúly területén, az eddig 120 százalékos külföldi eladósodás idénre 78 százalékra csökkent, ami továbbra is a legmagasabb a régióban, viszont jelentősen csökkenti az ország sérülékenységét.

Összességében Surányi szerint az adatok azt mutatják, hogy középtávon a maximum 2 százalék körüli növekedés a fenntartható, amely nem elégendő Magyarország régiós felzárkózáshoz.

Fontos kérdés, hogy hogyan alakul a demográfiai helyzet

1981 óta folyamatosan csökken és ezzel együtt öregszik Magyarország népessége, amennyiben a folyamatok nem változnak, akkor várhatóan 2060-ra 8 millió alá csökken a hazai lakosság létszáma, a 65 év felettiek száma pedig 2,6 millió főre emelkedik, hívja fel a figyelmet Dr. Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Azonban pozitív jövőkép festhet, hogy az utóbbi 3 évben növekszik a házasságkötések száma, ami befolyással van a gyerekvállalási kedvre, így pedig a fent említett népességcsökkenés is megállítható vagy jelentősen lelassítható. A munkaerőpiac jelenét tekintve növekedés látható, ami mellett csökken a munkanélküliek száma.


Keleti József, a Bisnode D&B Magyarország Kft. ügyvezetője előadásában bemutatta, hogy a 2012-es 4,07 százalékról idénre 2,65 százalékra csökkent a Bisnode Bedőlési Index, tehát elmondása szerint, míg akkor 100-ból 4 cég ellen indult nem fizetési eljárás, ez a szám mára a 3 alatt van. Az egy évvel korábbi adatokhoz képes csökkent az átlagos fizetési határidő, viszont növekedett az átlagos fizetési késedelem.

Ipar

A magyar gazdasági növekedés 1,5 éve meghaladja az EU-st mondta Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője, de több olyan szegmense van a magyar gazdaságnak, amelyek nem tudnak majd hasonló dinamikát felmutatni a jövőben: az ipari gazdasági bővítések nagyon gyorsak voltak az elmúlt időszakban, de ez vissza fog esni. Az építőipar idei megrendelésinek számában 50 százalékos visszaesés látható az előző évhez képest, ez jelentős mértékben betudható a tavaly gyorsan lehívott uniós forrásoknak és a választások miatti felgyorsított építkezéseknek. A mezőgazdaság jelentős szerepet játszik a hazai eredmények alakulásában, de hatalmas a kitettsége az időjárásnak. 2013 és 2014 jó évek voltak, kérdéses azonban, hogy ez megmarad-e 2015, illetve a jövő évre.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.