brusszel


Halt!

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2015.09.16  07:00   
mail
nyomtatás
Amikor az év elején megjelent az első pár száz menekült Magyarország határán, még nem tudtuk, legfeljebb sejtettük, hogy itt bizony nem pár napra szóló krízishelyzet van kialakulóban. Ma már világos: a következő hónapok, vagy inkább évek elsősorban erről a válságról fognak szólni. Egy olyan sokk érte Európát, amelynek nem csak politikai, de gazdasági, társadalmi, kulturális következményeit is fel kell mérni.
A mód, ahogy az Európai Unió reagált - pontosabban nem, vagy nagyon lassan tette azt - a nem látott mértékű menekülthullámra, újfent bebizonyította, hogy a közösségi politika kétségbeejtően gyorsan határozatlanná válik, amint egy komolyabb kihívás éri. Nincs világos irány a válsághelyzetekben, nincsenek olyan formátumú vezetők, akik ne süllyednének bele az ideologikus vitákba, miközben égetően sürgőssé váltak a gyakorlati megoldások. A proaktivitásnak a leghalványabb jeleit sem lehet felfedezni az unió működésében, Brüsszel mindig az események után kullog. Ne féljünk kimondani, az EU így, ebben a formájában teljes csőd. Nem az átlagos hétköznapok menedzselésére találták ki, azzal a tagállamok is elboldogulnak.

A rendkívüli helyzetekben kellene megmutatnia az uniónak, hogy miért volt értelme létrehívni, de ez eddig nem sikerült. Sem a 2008-as gazdasági válság, sem a migránshelyzet kezelése nem igazolta az EU hatékonyságát. Egyre nagyobb repedések vannak a falon, amint beüt a krach, Brüsszel mellett (helyett) 28 döntéshozatali centrum alakul ki, a magára hagyott államok pedig értelemszerűen az egyéni érdekeiket fogják előtérbe helyezni.



Baka F. Zoltán, a Figyelő munkatársa

Nagyon tanulságos, ahogy a németek és az osztrákok kezelik ezt a helyzetet: kezdetben, amikor még csak a magyar határ állt ostrom alatt, eszméket kértek számon, nem egyszer kifejezetten gorombán, a magyar kormányon. Amint hozzájuk is elért a menekültáradat, hirtelen nagyon pragmatikusak lettek, és lényegében ugyanolyan intézkedésekkel igyekeznek meggátolni a következő migránshullám érkezését, mint amelyekért Magyarországot kárhoztatták pár nappal korábban. A lefasisztázott magyar állam példáját követik. Újra érvényes parancsszó lett az ausztriai, a német határokon a Halt!

Sem rövid, sem hosszabb távra nincs érvényes cselekvési terve Brüsszelnek. Az Európán kívüli népek integrálása eddig nem hozta el a várt eredményt. Van számos pozitív példa, de Párizs, Marseille, Brüsszel, Amszterdam vagy London lakói találkoznak más tapasztalatokkal is. A kultúrák találkozásának csomópontjaiban a békés együttélés és az állandó konfliktus egyaránt jelen van. Léteznek olyan negyedek az európai nagyvárosokban, ahol a helyi arab vagy más származású közösségek ellenállnak a beillesztési törekvéseknek. Ennek az - adott esetben áthidalhatatlan - kulturális különbségek mellett más oka is van természetesen. Az integráció akkor tud sikeres lenni, ha annak megágyaz az elfogadható életszínvonal. A szegénység, a jövő nélküliség egy idő után elégedetlenségbe fordul, a nélkülözés pedig jó táptalaj a szélsőséges gondolatoknak. Az unió ezen a téren is kudarcot vallott.

2015. szeptember 15-e mérföldkő a menekültválság hazai történetében: életbe lépett a menekülttörvény. Mi vezetett idáig? Miért változott meg a német és az osztrák álláspont? Merre tart Európa? S miképpen látják a helyzetet a Figyelő munkatársai? Mától három napon keresztül szerkesztőink témában írt véleményét olvashatják. Egyetért? Másképp látja? Hozzászólásait az online@figyelo.hu címre várjuk!

Eddig megjelent jegyzetek:

Váczi István: Az a baj
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.