A migráció jelenségéhez képtelenség nem érzelmileg viszonyulni. A változástól, a „mástól, másoktól" való félelem, szorongás olyan mély ösztönök, amelyek a fenyegetésnek gondolt jelenség első, apró jeleire bekapcsolnak. Jóllehet hiba volna elbagatellizálni az erre alaposan ráerősítő, szégyenletes plakátkampányt, illúzió azt gondolni, hogy alapjáraton az emberek kategóriákkal toleránsabban várták volna az érkezőket.

Az ősi ösztönök mellett Európának ezen a felén ebbe valamiféle össznemzeti szocializáció is belejátszik: a történelmi múltra ugyan unalmasan sokat hivatkoznak, de tény, hogy rendkívül mély nyomot hagy az emberek gondolkodásában. Márpedig azt, hogy Magyarország - és a régió - történelme során folyamatos külső (lét)fenyegetettségnek volt kitéve, már az alsósok is tudják. Ezért talán csak a távolról érkező népek általi elnyomást évszázadok óta nem tapasztalt nyugati államok lepődnek meg azon, ha a visegrádiak a külső fenyegetés legkisebb jeleire náluk sokkalta érzékenyebben reagálnak. A franciákat úgy a vandálok-vízigótok óta nem özönlötték el külső népcsoportok, naná, hogy beszólnak, ha kerítést építünk. Miközben mi itt nagyon is értjük, miért tartanak annyira a lengyelek az oroszoktól...



Kovács Ágnes Lilla, a Figyelő rovatvezetője

Persze félelem ide, szorongás oda, azért egy erős, cselekvőképes államszövetséggel a hátunk mögött biztosan nem rettegnénk ennyire itt, Európa keleti fertályán. Az EU hosszú évek óta tartó vesszőfutása azonban egyre kínosabb - és egyre veszélyesebb. Putyin például nagyjából kineveti Európát. Joggal: sikerült elérni bármit az orosz előretöréssel szemben, az ukrán rendezéssel kapcsolatban? Vagy ott a görög válság. Egyszerűbb volt betolni még jó pár tízmilliárdot, mint kiállni a német adófizetők elé és elismerni: bebuktátok... Kétségtelenül fontosak a számításba vett geopolitikai kockázatok, amelyek Görögország uniós kizárásakor jelentkeznének, az üzenet valahogy mégis az: Európa képtelen a gyors és határozott fellépésre.

Az, hogy menekültügyben sincs egység, hogy a hétfő éjjeli tárgyalások is eredménytelenül zárultak, a fentiek tükrében sajnos nem is meglepetés. Mert a nemzetállami - no meg a politikai! - érdek még ma is mindent visz. Márpedig az emberek félelemérzetét és biztonság iránti igényét nem kellően érzékelő álláspontokkal képtelenség választásokat nyerni. A politikusok így előbb-utóbb rákényszerülnek arra, hogy akár a korábban elutasított, a menekültáradat radikális megállítását célzó lépéseket kövessék. Annál is inkább, mert a nyugatiak számára a januári Charlie Hebdo elleni merényletnek lehet olyan olvasata is, hogy a muszlimok integrációja Európában húsz év után megbukott...

Várható volt, hogy a németek és osztrákok előbb-utóbb bekeményítenek - s ha nem védekezünk, a menekültek itt maradnak nálunk. Megoldásféle kellett. Eközben azonban párás lesz az ember szeme a tömegével érkező szerencsétlen hontalanok láttán. A pengésdrótos vagon látványa sokunk lelkébe ugyancsak örökre beleégett. Ahogy brüsszeli barátnőm mondta a minap: „aki menekültügyben sarkos véleményt fogalmaz meg, annak biztosan nincs igaza". Más véleményt pedig nemigen hallani.

2015. szeptember 15-e mérföldkő a menekültválság hazai történetében: életbe lépett a menekülttörvény. Mi vezetett idáig? Miért változott meg a német és az osztrák álláspont? Merre tart Európa? S miképpen látják a helyzetet a Figyelő munkatársai? Mától három napon keresztül szerkesztőink témában írt véleményét olvashatják. Egyetért? Másképp látja? Hozzászólásait az online@figyelo.hu címre várjuk!

Eddig megjelent jegyzetek:

Váczi István: Az a baj

Baka F. Zoltán: Halt

Dózsa György: A bazár bezár

Kapcsolódó cikkek