brusszel


Már hat megyében van válsághelyzet

Figyelő Online
2015.09.18  09:46   
mail
nyomtatás
Csongrád és Bács-Kiskun után újabb négy megye, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány.

A péntek reggel nyolc órától - legfeljebb 2016. március 18-ig - hatályos döntés a Magyar Közlönyben jelent meg. Baranya és Somogy megye esetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már csütörtök este jelezte, hogy válsághelyzetet hirdetnek ki, mivel egy nap alatt összeomlott a horvát bevándorlási rendszer. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban közölte, hogy már az éjszaka meg is kezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon.
Másik két megyére, Bács-Kiskunra és Csongrádra kedden hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kabinet.

A most közzétett rendelet - hasonlóan a három nappal ezelőttihez - az idegenrendészetért és menekültügyért is felelős belügyminiszter feladatául szabja, hogy haladéktalanul gondoskodjon a rendelet és a válsághelyzettel összefüggő jogszabályi rendelkezések tartalmáról való tájékoztatásról. A tájékoztatást a közszolgálati műsorszolgáltatók, valamint - lehetőség szerint - a körzeti, helyi műsorszolgáltatók és legalább egy országos napilap közreműködésével, a lehető legrövidebb időn belül közzé kell tenni.

Az országos rendőr-főkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője a válsághelyzet elrendelését követően legalább 15 naponként közösen tájékoztatja az idegenrendészetért és menekültügyért felelős minisztert a válsághelyzet elrendelését megalapozó feltételek fennállásáról.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.