brusszel


A Figyelő Online kinyomozta: a világon a legdrágábban vett Tiziano

Figyelő Online - Varga Zsolt
2015.09.23  12:30   
mail
nyomtatás
Nem a Magyar Nemzeti Bank a világ leggazdagabb jegybankja, de az biztos, hogy a legbőkezűbb. A Figyelő Online utánajárt és kiderítette: Tiziano festményért a világon sem pénzintézet, sem milliárdos műgyűjtő nem fizetett még annyit, mint a Matolcsy vezette jegybank.
Nem kis visszhangot váltott ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank az Értéktár Program keretében 4,5 milliárd forintért megvette Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét. Az Értéktár Program, ami elsősorban a külföldi tulajdonban lévő magyar műkincsek visszavásárlására hívatott, tavaly januárban indult. Az MNB és a Magyar Nemzeti Galéria másfél év elteltével közös sajtótájékoztatón jelentette be és mutatta meg, milyen műkincsekre tett szert a jegybank a program keretében.

A rendelkezésre álló 100 millió eurós összeg hozzávetőleg egyharmadát költötték el. Egészen pontosan 8 milliárd 698 millió 50 ezer forintot. Ebből a pénzből 6 festményt és 6 műgyűjteményt vásároltak meg. Az már önmagában is elgondolkodtató, hogy egyetlen tételért, nevezetesen Tiziano képéért többet fizettek ki, mint az összes többiért. De ez még lehet stratégia, ebben önmagában semmi kivetnivalót nem találni. A nagy kérdés az, ér-e 15 millió eurót, azaz 4,5 milliárd forintot ez a festmény. Attól tartunk, túlárazták.

Ha a nemzetközi műkincspiacon mérettetett volna meg Tiziano képe, akkor feltehetően kevesebbért, jóval kevesebbért kel el. Mindezt a feltevést azokra az árverésekre és üzletkötésekre alapozzuk, ahol felbukkant Tiziano festmény. A Figyelő Online kinyomozta, hogy az utóbbi 25 évben 23 alkalommal kínáltak eladásra Tiziano művet a világ különböző pontjain. A reneszánsz mester legtöbb alkotása a két legpatinásabb és leginkább elismert aukciósház, a Christie's és a Sotheby's árverésein került kalapács alá. Érdekes módon nemegyszer előfordult, hogy az eladásra kínált mű nem talált gazdára, amiből az a követeztetést vonható le, hogy a kikiáltási ár túlságosan magas volt.

A Tiziano portrék ára - amelyeket többnyire nemesek és gazdag kereskedők rendeltek önmagukról, vagy családtagjukról - többnyire 1-2 millió dollár között mozgott. A magyar jegybank által megvásárolt mű összehasonlítási alapjául természetesen más vallási témájú festmények szolgálhatnak. A csaknem ugyanolyan méretű kép, amelynek címe Salome Szent János fejével, nem talált vevőre, becsült ára 4-6 millió dollár volt, alig pár éve. Rábukkantunk egy már-már kísértetiesen hasonló témájú Tiziano festményre is. Címe: Madonna gyermekével, Szent Lukáccsal és Alexandriai Katalinnal. Ez a művet 15 millió dollárért ütötték le New Yorkban 2011-ben a Sotheby's árverésén.

A két kép között figyelemre méltó a különbség. A négy éve elkelt festmény méretre nagyjából kétszer akkora, mint a jegybank által most megvett, s nem három alak, hanem négy kel majdhogynem életre rajta. A szakértők szerint az ár általában a mérettel arányos. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy dollár olcsóbb, mint az euró, s az árfolyamkülönbség négy éve bőven nagyobb volt, mint tíz százalék. Akár így, akár úgy számolunk, nincs olyan szempont, ami a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott kép javára billentené a pénzügyi mérleget. A másik első ránézésre sokkal többet ér. Ez azonban a jelek szerint a legkevésbé sem zavarta a Magyar Nemzeti Bankot abban, hogy a világon a legdrágábban vegyen Tiziano festményt. Ha pedig mérleget vonunk, legalábbis elgondolkodtató, hogy az utóbbi évtizedben elkelt Tiziano képek átlagára az ötödét(!) sem érte el a magyar jegybank által vett képnek.

Kíváncsiak voltunk, milyen alapon jutottak erre a döntésre. A Magyar Nemzeti Bank érdeklődésünkre a következő választ adta: „A Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal c. festménnyel kapcsolatos értékbecslést Lengyel László művészettörténész-főmúzeológus, igazságügyi szakértő készítette. A festmény értékének meghatározása során az UNIQA Biztosító értékbecslésének adatai is felhasználásra kerültek. Az értékbecslő a mű jelenlegi reális forgalmi értékét 15 millió euróban határozta meg."

Szóval, egyetlen értékbecslő becsülte fel a képet. Ez már csak azért is érdekes. mert az Értéktár Program keretében megvásárolt sokkal (akár nagyságrenddel!) olcsóbb művek esetében nemegyszer három értékbecslőt is felkértek. Itt és most azonban valami megmagyarázhatatlan oknál fogva beérték eggyel is. Egy, a Figyelő Online által megkérdezett, ám neve elhallgatását kérő művészettörténész elmondta, hogy a világon alig két-három olyan szakértő van - Olaszországban és Amerikában - , akiknek a szava mondhatni szentírás, ha Tiziano Vecellio festményt kell azonosítani, vagy felbecsülni. Arra viszont a mai napig nincs válasz, miért nem tartottak igényt a szolgálataikra. Az nem igazán lehet magyarázat, hogy drágán adják a tudásukat, hiszen pár tízezer dollár már nem nagyon számíthat, ha 15 millió eurós üzletről van szó.

Lengyel László egyéb irányú tudásában nem kételkedik a szakma, de talán nem ártott volna, teszik hozzá, ha már korábban is lett volna dolga Tiziano Vecellio művel.

Ami azt illeti, a biztosítási árra hivatkozás is ingatag lábakon áll, mert más műveknél azt tudatosan nem vették számításba. Sőt, visszautasították, ha figyelmükbe ajánlották, mint olyan összeget, ami egy ilyen adás-vételnél nem releváns. Az is talány, miért éppen Tiziano festményénél szakítottak ezzel a gyakorlattal.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.