brusszel


Az LMP hiába kérdezgette Matolcsyékat

Figyelő Online
2015.09.23  14:22   
mail
nyomtatás
Közérdekű adatigényléssel fordul a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) az LMP, miután a párt az írásbeli kérdésére nem kapott érdemi választ az általa csak pénzszórásnak ítélt külföldi irodanyitások költségeiről és indokoltságáról.

Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a jegybank ismét bebizonyította, hogy felelőtlenül bánik a pénzzel, a jó döntések meghozatalához pedig egyre inkább hiányzik a szakmai felkészültség.
Az LMP vitatja a tervezett hat külföldi iroda létjogosultságát, amelyből kettő már meg is nyílt a nyáron, az ezzel kapcsolatos kérdésére pedig csak "semmitmondó" válaszokat kapott a jegybankelnöktől - mondta Schmuck Erzsébet, hozzátéve: Matolcsy György monetáris kutató munka végzésével, valamint a világ vezető bankjaival való kapcsolat erősítésével indokolta az irodanyitásokat, a költségekre pedig nem tért ki.

Schmuck Erzsébet szerint a júliusban megnyílt hamburgi iroda szükségessége azért kérdőjelezhető meg, mert az Európai Központi Bank székhelye Frankfurtban van, az augusztus óta működő párizsié pedig azért, mert Franciaország nem folytat önálló monetáris politikát. A legnagyobb rejtélynek azonban a tervezett bejruti irodát ítélte.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: LMPMatolcsy

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.