brusszel


Buddhista alkotmány maoista ellenszélben

Figyelő Online - Molnár Brigitta
2015.09.26  12:36   
mail
nyomtatás
Egy hét éve tartó, küzdelmekkel teli folyamat ért véget nemrég Nepálban, ugyanis elfogadták az új alkotmányt. Mivel az alkotmány nem tetszik a kisebb pártoknak és a különféle etnikai csoportoknak, ezért az országban többen attól tartanak, hogy erőszakos cselekmények kezdődnek - írja a Guardian.
Az alkotmányt Ram Baran Yadav államfő írta alá, s a ceremónián részt vevők lelkesen fogadták. „Hiszünk abban, hogy az új alkotmány elfogadása után az országunk a fejlődés útjára lép" - hangzott el Yadav beszédében.

A mostani alkotmány egy ideiglenes változat helyett jött létre: az eredetileg 2007-től kezdve csak pár évig lett volna érvényes. Az alkotmányozási folyamat elhúzódása miatt azonban még idén is azt használták.

Katmanduban több ezer ember gyűlt össze, akik lelkesen fogadták az államfő bejelentését, nemzeti zászlókat lobogtattak és a tűzijátékban gyönyörködtek. Az utcákon lámpásokat és gyertyákat gyújtottak, a házakat pedig színes fényekkel díszítették. „Gratulálunk minden nepálinak" - állt a kifüggesztett feliraton.

„Végre lezárult egy hosszú periódus" - mondta az egyetemista Shyam Sharma, aki az államfői konvojt figyelte. „Az ország most már olyan fontos problémákkal foglalkozhat, mint például a gazdaság fejlesztése. Ha a politikusok korábban megegyeztek volna, akkor nem kellett volna elpazarolnunk olyan sok pénz, energiát és időt" - tette hozzá.

Az alkotmány egyik fontos része alapján az országot hét kisebb egységre bontották, s mindegyiknek külön minisztere is van. Néhány vallási és kisebbségi csoport szerint azonban nem vették figyelembe a javaslataikat, amelyek az államhatárok meghúzásához kapcsolódtak. A csoportok több államot szerettek volna létrehozni - akár etnikai alapon is -, nagyobb területet szerettek volna adni a nagyobb csoportoknak, valamint több kisebbségi képviselőt szerettek volna a parlamentbe és a kormányba. Laxman Lal Karna, a madhesi etnikai csoport vezetője szerint a tüntetések folytatódhatnak. Ez azért veszélyes, mert az elmúlt hetekben is sokan, legalább 45-en vesztették életüket a zavargásokban.

Az alkotmányt támogató három párt azt javasolta, hogy a madhesik is csatlakozzanak a párbeszédhez. „Talán nem értenek egyet az államok méretével és felépítésével, de ez annyira nem nagy gond" - mondta a miniszterelnök, Sushil Koirala. Ezen kívül a kisebbségek parlamenti képviseletének problémáját később megoldják. Az ellenzéki pártok ennek ellenére általános sztrájkot hirdettek, hogy így tiltakozzanak az alkotmány ellen. Ez nem volt túl sikeres, hiszen az üzletek nyitva maradtak és a közlekedés is zavartalanul folyt tovább.

A szomszédos India külügyminisztériuma egy nyilatkozatot adott ki, amelyben leírták, hogy aggódnak a Nepálban kialakult szituáció miatt és a párbeszédet javasolják megoldásként.
Kapcsolódó cikkek
The Guardian
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.