brusszel


Aki akar még konzultálni Deutsch Tamással az internetről, az éjfélig megteheti

Figyelő Online
2015.09.30  18:37   
mail
nyomtatás
Éjfélig lehet választ adni az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) kérdéssorára; az eredményeket pénteken ismertetik - írta szerda délutáni közleményében az InternetKon titkársága.

Emlékeztettek: a nemzeti konzultáció második szakaszában május 18-tól nyilváníthat véleményt minden 14. életévét betöltött magyar polgár az InternetKon20 kérdéssorának megválaszolásával. Az erre rendelkezésre álló eredeti, július végi határidőt a kormány - a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos javaslatára - két hónappal meghosszabbította, így a polgárok szeptember 30-án éjfélig élhetnek az akaratnyilvánítás lehetőségével.

Az InternetKon jelentősége nem kevesebb, mint hogy valódi párbeszédet indított a szektor képviselői, a polgárok és a kormányzat között, aminek eredményeként, széles körű szakmai egyeztetés után, november 15-re kerülnek a kormány elé azok a döntési javaslatok, amelyek elfogadásával megvalósulhatnak az InternetKon során a polgárokkal közösen kialakított elképzelések - jelezték.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.