brusszel


Szanyi: Ebbe belehalhat az emberiség is

Figyelő Online
2015.10.02  10:24   
mail
nyomtatás
Ha kipusztulnak a méhek, abba belehal az emberiség is - mondta Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, a Méhek Európai Hete keretében az EU legnagyobb agrárképviseleti szövetsége, a Copa-Cogeca által szervezett tanácskozás házigazdájaként.

Az MTI-nek adott pénteki tájékoztatásában Szanyi beszámolt arról, hogy a tanácskozáson kifejtette: a méhek pusztulása miatt az emberiség előbb kerülhet az éhezés szélére, mint bármi más okból.

"Bár igen fontos a méztermelés is, a méhek haszna kevésbé ebben rejlik, hanem sokkal inkább a növények beporzásában" - tette hozzá.

A tájékoztatás szerint a 23 millió európai gazdát és 22 ezer európai agrárszövetkezetet tömörítő Copa-Cogeca finn főtitkára, Pekka Pesonen hangsúlyozta, hogy az EU-ban az elmúlt 10 évben hiába növekedett a méhkasok száma 30 százalékkal, a méhek mézben mért teljesítménye nem változott, vagyis drámai a gyengülés mértéke.

Szanyi Tibor azt mondta, nem tudni pontosan, mi minden az oka a méhek egyre gyakoribb tömeges pusztulásának, de az biztos, hogy a háttérben az emberi szennyezés is áll. A magyar szocialista politikus felszólította az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a méhpusztulással kapcsolatos elemzéseket és kutatási projekteket, "mert valójában versenyt futunk az idővel".

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Szanyiméhek

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.