brusszel


Orbán „higgadjon le végre”

Figyelő Online
2015.10.02  16:42   
mail
nyomtatás
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Orbán Viktor önleleplező vallomást tett pénteken a Kossuth rádióban elhangzott interjúban.

Tóbiás József MTI-hez eljuttatott közleményében - utalva a kormányfő szavaira, miszerint túl hirtelen jött a menekültválság, túl hirtelen indultak meg ezek az emberek - felidézte, hogy a honvédelmi bizottság fideszes elnöke már január 19-én arról beszélt, hogy komoly aggodalomra adhat okot a bevándorlás, a parlament pedig február 20-án vitanapot tartott menekültkérdésről.

Az ellenzéki pártvezető szerint Orbán Viktor hónapokat töltött gyűlöletkeltéssel ahelyett, hogy a várható krízishelyzetre felkészült volna, és pénteken is csak a pánikkeltés volt a célja.

Az MSZP felszólítja a miniszterelnököt, hogy lépjen ki a félelemkeltésre alapozott háborús retorikából és higgadjon le végre, mert a válságra még nincs megoldás - fogalmazott, hozzátéve: az pedig csak az európai partnerekkel való józan együttműködéssel érhető el, a horvát kormányfő folyamatos sértegetése nem vezet el hozzá.

Tóbiás József kitért arra is, hogy az MSZP a magyar emberek biztonsága, a schengeni övezetben való szabad mozgása érdekében elvárja, hogy Orbán Viktor a szavak fegyverként való használata helyett a nemzetközi térben koncentráljon a Dublin III. megállapodás azonnali felfüggesztésére és az egységes uniós menekültügyi rendszer felállítására, itthon pedig a háború elől menekülő emberek humánus kezelésére.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Zoran Milanovic horvát kormányfőre a Szocialista Internacionálé megbízottjaként kell tekinteni, akinek az a dolga, hogy támadja Magyarországot. "Amit a horvát miniszterelnök mond, nem tekintjük a horvát emberek véleményének" - közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Szerinte a visegrádi országok, a V4-ek életösztönei jól működnek a bevándorlással kapcsolatosan, "az ideologikusabban gondolkodó országokkal van baj". Példaként azt mondta, hogy a francia és az olasz politika, valamint a német és az osztrák politikának egy része egyértelműen pozitív jelenségnek tartja a mostani történéseket, és így bátorítja is.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.