brusszel


Egy generáció múlva beszélhetünk csak német egységről

Figyelő Online - Molnár Brigitta
2015.10.04  10:35   
mail
nyomtatás
A német újraegyesülés ellenére hatalmas különbségek vannak a két terület között - írja a Guardian.
Amikor 25 évvel ezelőtt Németország újraegyesült, a politikusok és a lakosok is nagyon bizakodóak voltak. Vajon egy generációval később mennyire valósult meg a német egység?
A berlini Institute for Population and Development friss beszámolója szerint a németek több mint fele úgy érzi, hogy több különbség van a korábbi nyugati és keleti részben élők között, mint hasonlóság. A jelentésben - amely a német újraegyesüléssel foglalkozott - végül azt a következtetést vonták le, hogy sok szempontból hasonló a volt nyugatiak és keletiek élete, azonban vannak látványos különbségek.

A berlini intézet vezetője, Reiner Klingholz szerint „csoda, hogy a két országrészt sikerült egyesíteni, s kevés ehhez fogható esemény történt korábban". Klingholz azt is hozzátette, hogy a fennálló különbségek nem meglepőek, hiszen a részek 41 évig különállóak voltak, különböző volt a politikai rendszer és máshogy szocializálódtak a lakosok. Szerinte legalább egy generáció múlva valósul meg ténylegesen a német egység.


Vagyon

A korábbi nyugati területeken élők jelentősen gazdagabbak voltak, a keleti blokkban a háztartások jövedelme nagyjából fele volt a nyugatinak. Az 500 leggazdagabb német közül csupán 21 él keleten - közülük 14-en Berlinben. A 20 leggazdagabb város közül csak egy, Jéna található keleten. Az autókkal is jól be lehet mutatni a különbséget: nyugaton magasabb a BMW-k aránya, míg keleten a Skodáké.

Szegénység és egészség

Egy Kelet-Németországban élőnek sokkal nagyobb esélye van arra, hogy szegény lesz. Azonban az egyesülés óta a várható élettartam növekedett keleten: a nők várható élettartama jelenleg már megegyezik a nyugati nőkével. Az egészség szempontjából sok a hasonlóság, például mindkét országrészben problémát jelent a túlsúly.

Fogyasztás

A nyugati fogyasztási cikkek - például a Milka csoki vagy a magnó - nagyon vonzóak voltak a keletiek számára a fal leomlása után. Napjainkban kevesebb olyan termék van a bevásárlóközpontokban, amelyek eredetileg keletiek voltak. A nyugatiak és keletiek preferenciái gyakran eltérnek - például a csokoládé, az újság, a sör vagy a joghurt tekintetében -, azonban nagyjából hasonló fogyasztási szokásaik vannak. A két országrészben élők nagyjából ugyanannyit költenek telekommunikációra, telefonra vagy televízióra.

Nők helyzete

Kelet-Németországban több nő dolgozik (a nők 75 százaléka), mint nyugaton (a nők 70 százaléka). Emiatt a keleti területeken több olyan intézmény van, ahol a gyerekekkel foglalkoznak: keleten a három év alatti gyerekek több mint fele bölcsődébe jár, míg nyugaton csak a negyedük. A keleten élő nők a szülés után hamarabb kezdenek el dolgozni és valószínűbb, hogy teljes állásuk lesz.

Oktatás

Ebből a szempontból egyértelműen a keletnek van előnye, egy felmérés szerint a keleti oktatási intézmények jobbak. A keleti gyerekek jobban teljesítenek matematikából, biológiából, kémiából és fizikából.
Kapcsolódó cikkek
The Guardian
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200