brusszel


Traktorral ment a politikus a Kossuth térre, nem kellett volna

Figyelő Online
2015.10.05  12:56   
mail
nyomtatás
Véglegesen elhibázottnak tartja az LMP a kormány birtokpolitikáját, az állami termőföldek eladásával ugyanis szerintük a következő nemzedékeknek és kormányoknak semmilyen eszköze nem marad a vidék megtartóképességének növelésére, a foglalkoztatás elősegítésére.

Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő erről hétfőn, a Parlament mélygarázsának bejárata előtti sajtótájékoztatóján beszélt, ahol tucatnyi aktivista is tiltakozott a földeladások ellen.

A politikus a Kossuth térre egy traktorral érkezett, amivel megsértette a súlykorlátozásra vonatkozó tilalmat, amiért a rendőrök a tájékoztatót követően igazoltatták és szabálysértési eljárást indítottak ellene. Sallai R. Benedek az MTI-vel közölte: a szabálysértést elismeri, a rendőri intézkedés ellen nem élt kifogással.
Ezt megelőzően elmondta: az állam vagyona 1990-hez képest tíz százalékra csökkent. Szerinte a kormány most "őrült privatizációba" kezd, a termőföldet ugyanis úgy adja magánkézbe, hogy ahhoz nem párosulnak társadalmi elvárások a foglalkoztatáshoz vagy az élelmiszer-termeléshez kapcsolódóan.



Fotó: MTI/Marjai János

Elmondta: az LMP tiltakozásához az összes ellenzéki párt csatlakozott, így hétfőn az ország tizenkét pontján tartanak félpályás útlezárást, majd a Kossuth téren demonstrálnak a 380 ezer hektárnyi, vagyis a teljes állami szántóföldtulajdon eladása ellen. Megjegyezte azt is: a lehetséges vevők között olyan nevek kerülnek elő, mint a Kishantost "szétverő" Zászlós Tibor és érdekeltségi köre.

A tájékoztatón a politikus mögött mintegy tucatnyi aktivista, önkormányzati képviselők és Ikotity István országgyűlési képviselő volt jelen, akik egy molinót tartottak maguk előtt a következő felirattal: A magyar föld nem eladó! Védjük meg a magyar földet!

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Traktorral ment a politikus a Kossuth térre, nem kellett volna

Sallai a kormányzat birtokpolitikáját bírálta.

Öt tény, amit nem mondanak el a nyugdíjról

Érezzük, és tudjuk is, hogy valami nagyon nincs rendben, ha a nyugdíjunk kerül szóba. Lesz nyugdíjunk, vagy mégsem?

Keserű évek várhatnak a nyugdíjasokra

A nyugdíjrendszer rohamosan száguld a vége felé, ami gyakorlatilag már megállíthatatlan folyamat.

Adóbevallás: ezek a leggyakrabban előforduló hibák

Idén is sokan az utolsó napokra hagyják az szja-bevallás elkészítését.

top200