brusszel


Megszorítások jöhetnek

Figyelő Online
2015.10.06  10:29   
mail
nyomtatás
Az adósságcsökkentés és a megszorító intézkedések szükségességét hangsúlyozta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hétfőn az athéni törvényhozásban.

Az új Ciprasz-kormány hétfőn terjesztette be a parlamentben a nemzetközi hitelezők elvárásainak megfelelő, a 2016-os évre szóló költségvetését. A régi-új miniszterelnök ezzel egy időben ismertette a kormánynak a következő négy évre szóló programját, amelynek intézkedéseivel várhatóan a görög gazdaság 2017-ben újra növekedésnek indulhat.

A költségvetési tervezet összesen 6,4 milliárd eurót kitevő megszorító intézkedéseket tartalmaz az idei és a következő évre.

Ciprasz, aki röviddel azután mondott le augusztusban, hogy - korábbi ígéreteivel ellentétben - aláírta a harmadik, 86 milliárd eurós mentőcsomagról szóló megállapodást, közölte a törvényhozókkal, keményen fog tárgyalni a hitelezőkkel az adósságcsökkentésért.

Az eurózóna pénzügyminiszterei beleegyeztek abba, hogy amennyiben Görögország megfelel a mentőcsomag által előírt, az év végéig teljesítendő feltételeknek, tárgyalnak a görög adósság összetételének korlátozott átalakításáról, de semmiképpen sem annak leírásáról. A hitelezők feltételei között a nyugdíj-, az adó- és a közigazgatási rendszer átfogó reformjai szerepelnek.

A szeptemberben újra kormányfőnek választott Ciprasz szerint a kormány meg fogja hozni a mentőcsomag feltételeinek sikeres felülvizsgálatát biztosító törvényeket, ami elkerülhetetlen az adósság újratárgyalásához és a gazdasági fellendüléshez.

A kormány céljául tűzte ki, hogy húsz hónapon belül helyreállítja az ország tőkepiaci finanszírozását, és arra számít, hogy a gazdasági növekedés a jövő év első felében megindul - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, a tervek között a bankok minél hamarabbi feltőkésítése is szerepel, hogy visszacsalogassák a befektetőket Görögországba.

Görög tisztviselők szerint Ciprasz és a szeptemberi választásokat megnyerő Sziriza párt átmenetileg felfüggesztette a hitelezőkkel szemben folytatott harcot annak érdekében, hogy feltételeiknek megfelelve, mihamarabb el tudják érni az adósságcsökkentést és a gazdasági önállóságot.

Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter korábban Luxemburgban találkozott euróövezeti kollégáival, hogy megvitassa azt a negyvenhárom görög reformot, amelyeket a mentőcsomag értelmében november közepéig kell meghoznia Athénnak. A görög kormány csak így válik jogosulttá a mentőcsomag következő részletének folyósítására és a bankok feltőkésítésére.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminisztereit összefogó testületnek, az úgynevezett eurócsoportnak az elnöke a találkozót követően közölte, hisz abban, hogy Athén ezúttal komolyan gondolja a megbeszélt változtatások teljesítését. Ugyanakkor a görög kormánynak először is el kell fogadtatnia a törvényhozással a megszorításokat - mondta.

Ciprasz beszéde egy háromnapos vitát nyitott meg a parlamentben, amely szerdán este bizalmi szavazással záródik.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.