brusszel


Amit meg tudsz álmodni, azt meg is tudod tenni!

Figyelő Online - Kovács Ágnes Lilla
2015.10.06  15:12   frissítve: 2015.10.06 13:38
mail
nyomtatás
Konferenciát rendeztek a kiválóságról. A felvezető előadást az ön- és szervezetfejlesztés nemzetközileg ismert guruja, Aviad Goz tartotta. Könyve - Irányítsd az életed! - immár magyarul is elérhető.
Mit tippel, negyven éve az emberek hány százaléka választotta az apja foglalkozását? Eláruljuk: kilencven. S ugyanez a válasz akkor is, ha azt nézzük, hányan élnek felnőttként ott, ahol születtek. Nagyot fordult azóta a világ. Ma már egy munkavállaló 32 éves korára átlagosan a hatodik állását tölti be. Hatalmas az információtömeg, rengeteg a választási lehetőség. Hogy mindezek okán vagy éppen ellenére, nagy kérdés, de tény: a felmérések szerint a pályakezdés előtt álló fiatalok 85 százalékának nincs elképzelése arról, merre indítsa el karrierjét. Úgy állnak munkába, hogy nem biztosak abban, mit is szeretnének csinálni, mivel szeretnének foglalkozni. Elveszett nemzedékek nőnek fel egymás után. Cél nélkül, motiváció nélkül. Sikerélmény nélkül, tartós elégedettség érzés nélkül.

A vállalatok sem célorientáltabbak. A legsikeresebb, több, mint száz éve piacon lévő vállalatok száma az elmúlt 70 esztendő során 60-ról 4-re csökkent. Miért? Mert elvesztek a változó világban, képtelenek voltak a sikeres navigációra.


Szétesett az életünk

A személyes fejlődés és szervezetfejlesztés elismert szereplője, számos tréning- és coachingprogram kifejlesztője a Grafisoft Parkban tartott Excellence Conference vendégeként járt Budapesten. Előadásában röviden ismertette az általa kifejlesztett, s immár a világ 12 országában, 10 iparág 500 menedzsere által kipróbált döntéshozatali és életvezetési modellt. A négy égtáj angol rövidítése után N.E.W.S-nak keresztelt eszköz segít a célkijelölésben és az oda vezető út megtalálásában. A négy elem, amelyet alaposan meg kell vizsgálni, az alábbi kérdésekkel azonosítható: mit szeretnénk elérni? Miért? Miképpen? Milyen akadályok nehezítik?

Egyszerűnek tűnik. Hogy a gyakorlatban mégsem az, annak egyik fő oka, hogy szétesett az életünk, mindennapjaink, időbeosztásunk. Kutatások szerint átlagosan két percenként szakítjuk meg az éppen végzett tevékenységünket - s ezt kétszázszor tesszük meg egy nap. Mikor dolgoztak utoljára megszakítások nélkül egy teljes órán keresztül? Tette fel a kérdést az előadó, s hát a hallgatóság tagjai bizony csak hümmögtek.

HIÁNYOK

A szervezetek ugyancsak elakadtak, e mögött négy okot azonosított a szakértő. Az egyik az alapvető bizonytalanság: a dolgozók - sokszor még a vezetőkre is igaz ez - nem ismerik az irányt, nem tudják, mi munkájuk valódi célja, mit szeretne elérni a vállalat. A másik a motiváció hiánya. A harmadik, hogy kevés az erőforrás. Végezetül pedig belső szervezeti akadályok, hiedelmek, félelmek lassítják az eredményes munkát.
Túlélésre játszunk. Mi az, ami pénzt hoz? Mit nem csinálok nagyon rosszul? Mi az, amit nem bánom, ha csinálnom kell? Rendszerint olyan munkát választunk, vállalunk el, amely e három kérdésünknek megfelel. Az emberek 80 százaléka így gondolkodik, ez azonban sosem vezet igazi elégedettséghez - figyelmeztet Aviad Goz.


Hogyan kellene másképp, milyen életformát, munkát válasszunk? Ehhez az alábbi kérdéseket kellene feltenni magunknak: Mire születtem? Mi az, amit szenvedéllyel csinálok? Mert az lehet a hivatásunk, azt a pályát kellene választani. S hogy ezt hogyan lehet viszonylag könnyen megtalálni? Ehhez egy kis játékot javasolt a szakértő. Képzeljük el - mondja -, hogy egy nagy, ismeretlen társaságban mindenkinek osztanak egy táblát, s azt kell felmutatni a többieknek. Ezen pedig egy mondat áll: Gyere hozzám, ha.... - ezt kell mindenkinek kiegészítenie. Gyere hozzám, ha finomat szeretnél enni, ha remek autószerelőre van szükséged, ha egy szép önarcképet szeretnél, stb. Amit e táblára írnánk, abban vagyunk igazán jók.

S hogy nem hiszünk ebben? Erre meg Disney egyik mondása rímel: „Amit meg tudsz álmodni, azt meg is tudod tenni!"

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.