brusszel


Lázár vizsgálatot rendelt el: Magyarország egyik legnagyobb botránya készül?

Figyelő Online
2015.10.08  13:12   
mail
nyomtatás
Mind a 22 állami tulajdonban lévő erdőgazdaságra kiterjesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) azt a vizsgálatot, amelyet hat állami erdőgazdasági cégnél kezdett el - mondta a Kehi kabinetfőnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Bőcz Sándor közölte: a vizsgálat kiterjesztését Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelte el, miután a vizsgálat alá vont hat erdészeti cégnél alapvető és súlyos hiányosságokat tárt fel a Kehi.

Hozzátette: az összegző jelentés még a szóban forgó hat cégnél feltárt hiányosságokról nem készült el, ezen dolgoznak a Kehi munkatársai. A kiterjesztett vizsgálatot pedig most kezdték.

Az Index szerdán "Szétlopták az állami erdészeteket a Kehi szerint" címmel, a jelentés összefoglalójára hivatkozva azt írta, hogy az ellenőrzött, 2010-2013 közötti időszakban az erdészetek gazdálkodását a szabályozatlanság, a versenyeztetés mellőzése, a tulajdonosi érdekek háttérbe szorulása, az átláthatatlan gazdálkodás és a kontroll hiánya jellemezte. A hírportál szerint volt olyan cég, ahol a bevételek 48 százalékát elvitték a vállalatvezetési költségek, miközben a hasznot az erdőgazdaságoknak dolgozó vállalkozók vitték el. Az erdészetek ugyanis rendszeresen vállalkozóknak adták bérbe az általuk beszerzett gépeket, sőt a Zalaerdő Zrt. már a beszerzést is a vállalkozók igényeihez igazította. A hírre reagált az LMP is.

A 22 erdészet 94 milliárd forint nettó árbevétel mellett alig 2,8 milliárdos hasznot tudott kitermelni. A Kehi szerint az ellenőrzött erdészetek eredménye annak ellenére volt ilyen alacsony, hogy a tulajdonosnak, vagyis az államnak alig kellett díjat fizetniük, és közben összesen több mint 1,7 milliárd forint agrártámogatásban részesültek - olvasható az Index szerdai cikkében.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.