brusszel


Beszélj, és a program megmondja beteg vagy-e

Figyelő Online
2015.10.09  11:12   
mail
nyomtatás
A beszélő hangja alapján a Parkinson-kór felismerésére alkalmas algoritmust fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy nemzetközi beszédtechnológiai versenyre. A Computational Paralinguistic Challenge elnevezésű megmérettetésen a feladat a beszédben rejlő információk kinyerése automatikus módszerekkel. Minden évben 20-25 nemzetközi csapat indul, idén az SZTE kutatói bizonyultak a legjobbnak.

Az Interspeech konferencia a beszédtechnológiával foglalkozók legnagyobb és legrangosabb éves konferenciája, melyet idén Drezdában rendeztek. A szervezők minden évben versenyt is kiírnak a résztvevőknek. A Computational Paralinguistic Challenge-en a feladat a beszédben rejlő információ kinyerése automatikus módszerekkel. A korábbi években beszéd alapján kellett az alany véralkohol-szintjét megbecsülni, megsaccolni, hogy mióta fut valaki a futópadon, vagy milyen ételt rág a beszéde közben. Idén többek között a Parkinson-kór felismerése volt a cél a beszélő hangja alapján.





A versenyen minden évben 20-25 csapat méretteti meg magát a világ minden tájáról. Idén a szegedi bizonyult a legjobbnak. A csapat tagjai: Gosztolya Gábor és Tóth László, az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport tudományos munkatársa és -főmunkatársa, Grósz Tamás, az SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport doktorandusz hallgatója és Busa-Fekete Róbert, a németországi Paderborni Egyetem oktatója. A szegedi kutatók nem először vettek részt a konferencián és a versenyen, amelyről a korábbi években is szép eredményekkel tértek haza.

„A konferencia előtt egy-két hónappal egy honlapon adatbázist helyeznek el, ezen az adatbázison kell a résztvevőknek kísérletezni - mondta el Tóth László, az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. A verseny lényege a gépi tanulási algoritmusok használata. Ennek során tanítópéldákat adunk az algoritmusnak, az pedig automatikusan megtalálja az összefüggéseket. A nehézséget általában a megfelelő algoritmus kiválasztása és finomhangolása jelenti. A hang felismerése ezután számítógépen keresztül egy szoftver segítségével történik" - tette hozzá a kutató.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200