brusszel


Az LMP kiterjeszti a konzultációt

Figyelő Online
2015.10.09  12:40   
mail
nyomtatás
A középiskolásokra és a felsőoktatásban tanulókra is kiterjeszti kivándorlással kapcsolatos konzultációját az LMP, amely az eredményeket beépíti politikájába, és azokkal folyamatosan szembesíti a kormányzatot is - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a párt ifjúsági szakszóvivője.

Az ellenzéki párt az ország egyik legsúlyosabb problémájának tartja a tömeges kivándorlást - jelentette ki Kanász-Nagy Máté, aki emlékeztetett: a Retúr elnevezésű konzultációjukat júliusban indították el, akkor a kivándorlók számára állítottak össze egy kérdőívet, augusztustól pedig az egészségügyben dolgozók véleményét is kérdezik a párt honlapján keresztül zajló konzultáció keretében.

Eddig csaknem ötezren töltötték ki az íveket, a válaszok jórészt cáfolták a miniszterelnök állítását, miszerint kalandvágyból hagyták volna el az országot - mondta Kanász-Nagy Máté. Elmondása szerint elsősorban megélhetési kérdések motiválják a kivándorlókat, azok hagyják el az országot, akik itthon nem látják biztosítottnak a családalapítást, az egzisztenciaépítést.

A szakszóvivő súlyos problémaként értékelte, hogy a válaszadók fele belátható időn belül nem kíván hazatérni, négyötödük pedig nem látja azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek elősegítenék hazaköltözésüket. A kormányzat eddig néhány tucat fiatalt tudott hazahozni, ezalatt több ezren hagyták el az országot - mondta.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: LMPkivándorlás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.