brusszel


Marad a Liget projekt, ez nem kérdés

Figyelő Online
2015.10.09  14:47   
mail
nyomtatás
Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosának közleménye.
Az elmúlt napokban a Népszabadság vetette fel, amit aztán több sajtóorgánum átvett, miszerint Demján Sándor a Nyugati pályaudvar melletti, egykor kormányzati negyednek szánt területre vinné a Liget Budapest projektet. A hangzatos, ám egyetlen szavában sem helytálló megfogalmazás teljesen abszurd következtetéseket von le egy több mint 10 éve, messze a Liget projekt elindulása előtt készített koncepció kapcsán. A hírek megjelenésének másnapján kiderült a Demján-csoport közleményéből, hogy ők ugyan örülnek az rozsdaövezeti terület esetleges rendbe hozásának, de az ötlet nem tőlük származik, tehát nem "Demján vinné a Liget-projektet a Nyugatihoz". Teljesen logikus a cégcsoport közleménye, két okból is. Egyfelől sem Demján Sándor, sem más nagyvállalkozó nem vihetne az egykor kormányzati negyednek szánt vasúti területre semmit, ugyanis az állami tulajdon, ennek sorsáról kizárólag a kormányzat dönthet. Másfelől természetes a cégcsoport öröme, hisz a világon bármely ingatlanfejlesztő repesne a boldogságtól, ha az általa tulajdonolt rozsdaövezeti terület közvetlen szomszédságában az állam egy sokmilliárdos ingatlanfejlesztésbe fogna.

A cikk legsúlyosabb és egyben legbugyutább közlése azonban nem is a Demján-kártya felvezetése, hanem annak a tényszerű állítása volt, hogy ez a kormányzati negyed helyére kerülő fejlesztés - az írás megfogalmazása szerint - nemcsak, hogy "kiváltaná akár egészben" a Liget projektet, de ráadásul még fele annyiba se kerülne. Nos, mit váltana ki micsoda, és mi kerülne minek a felébe? A Nyugati pályaudvar vágányai melletti és/vagy fölötti helyen hogyan "váltódna ki" az Állatkert fejlesztése, a Közlekedési Múzeum történeti épületének újjáépítése, a Vajdahunyadvár és a Szépművészeti Múzeum felújítása, s legfőképpen magának a városligeti parknak a teljes megújítása? Ezeket se fele pénzből, se kétszer annyiból nem lehet megcsinálni a Nyugati mellett. Amit meg meg lehet, azt csak a Ligetnél drágábban lehet, ugyanis ezen a MÁV területen rendkívül jelentős talajcsere szükséges a súlyos szennyezettség miatt. Arról nem is beszélve, hogy a cikk mellett közölt, hevenyészett térképvázlat láthatóan vagy a vasúti forgalom teljes megszüntetésével számolt (ami egy vadonatúj pályaudvar felépítését és költségeit jelenti majd valamikor 10-15 év múlva), vagy pedig a vasúti pályák részbeni felszámolásával és maradék részének betonszerkezettel történő lefedésével. Ez utóbbi azon túl, hogy szintén nem olcsóbb megoldás a városligeti fejlesztésnél, legfeljebb a Westend bevásárlóközpont tetején megvalósítotthoz hasonló karakterű, korlátozott zöldfelületeket hozna létre, szemben a Liget projekt teljes értékű, földfelszínen történő, több tízezer négyzetméternyi zöldfelület-bővítésével.

Mindez természetesen csak azt jelenti, hogy teljesen abszurd egy a Liget fejlesztését kiváltó és azt olcsóbban megvalósító "Nyugati" projektről beszélni. Amiről ellenben lehet, sőt racionális, az ennek a rozsdaövezetnek egy a Nyugatit a Ligettel összekötő zöldsávvá alakítása, vagyis nem "vagy-vagy"-ban, hanem a Liget projekt megvalósításához kapcsolódó "is-is"-ben érdemes gondolkodni.

 

2015. október 9.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.