brusszel


Mi húzza majd a gazdaságot a következő három évben?

Figyelő Online
2015.10.13  14:31   
mail
nyomtatás
A 2015-2018 közötti időszakban a bruttó hazai termékhez (GDP) való hozzájárulásban egyre jelentősebb szerepet kap a fogyasztás, miközben az export GDP-hez való hozzájárulása mérséklődik - vélte a Költségvetési Tanács (KT) számára készített háttértanulmányokat összeállító társaságok, intézetek kutatóinak, elemzőinek többsége egy budapesti szakmai konferencián.
A KT Titkársága és a Magyar Közgazdasági Társaság kedden, Budapesten szakmai konferenciát szervezett azon kutatóintézetek, valamint a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék szakembereinek részvételével, akik a KT munkáját segítik a költségvetéssel kapcsolatos véleményalkotásban.

Virovácz Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási csoportvezetője rámutatott: már idén is lassulhat a nettó export hozzájárulása a GDP-hez, a következő 3 évben a fogyasztás lesz a legfőbb tétel a növekedésben.

 


A konferencián Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke kiemelte: az egyik legfőbb gond a magyar gazdaság jövője szempontjából, hogy az elmúlt 5-10 évben a hazai beruházások szerény mértékben nőttek, és tavaly is főleg uniós források beáramlásának volt köszönhető a beruházások bővülése.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.