brusszel


Szuperszámítógép Miskolcon

Figyelő Online - Halaska Gábor
2015.10.14  12:04   
mail
nyomtatás
A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban" című projekten belül újabb, még komplexebb szuperszámítógépet helyeztek el a Miskolci Egyetemen. Az ünnepélyes átadásra a Regionális Informatikai Akadémiai Konferencia (REGINA) kísérő eseményeként került sor, melyet a lillafüredi Hunguest Hotel Palotában tartottak. A 2015. őszéig tartó projekt keretén belül az Európai Unió és a Magyar Állam összesen több, mint 3,2 milliárd forinttal támogatja a tudományos kutatói munkához elengedhetetlen szuperszámítógép-fejlesztést.


Magyarországon már a kilencvenes években felmerült a gondolat, hogy a hazai kutatói szférának szüksége lehet szuperszámítástechnikai rendszerre. A modern informatikai eszközhöz való hozzáférés ma már elengedhetetlen, ha egy ország meg akarja őrizni versenyképességét. A mérnöki, orvos-biológiai területen, vagy éppen a földrengés és gyógyszerkutatáshoz alkalmazott megoldás nemcsak gyorsabbá, de költséghatékonyabbá is teszi a kutatók munkáját. A tudományos számítások közel 90%-át ezeken a rendszereken keresztül futtatott szimulációk segítségével tudják elvégezni.

Hazánkban a szuperszámítástechnikai fejlesztések ügyét a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIFI) karolta fel, és 2001 elején sikeresen be is üzemelték a NIIFI Victor Hugo utcai központjában az első szuperszámítógépet. Azóta számos fejlesztést hajtottak végre, aminek köszönhetően a tudományos adattárolási és számítási feladatok ellátására szolgáló extrém kapacitású szuperszámítógép a pécsi, szegedi és debreceni campusok mellett már Miskolcon is megtalálható.

A Miskolci Egyetem informatikus hallgatói 2015-ben Kínában a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyén az „Asia Student Supercomputer Challenge" az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) diákjaival azonos díjat kapott, ezzel is igazolva, hogy szükségük van szuperszámítógépre.

A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban" című projekt legújabb fejlesztésének köszönhetően a Miskolci Egyetemen egy NUMA architektúrájú szuperszámítógép átadására került sor. A gép számítási teljesítménye 8 Tflops, azaz másodpercenként 8*1012 lebegőpontos művelet elvégzésére (szorzás, osztás) képes.





Mivel egy számítási feladat számára egy időben akár 1,5TB memória elérését teszi lehetővé, ezért újfajta kutatási igényeket is ki tud elégíteni. A miskolci szuperszámítógépet a NIIFI a szuperszámítástechnikai hálózatába integrálja és hamarosan a felhasználók rendelkezésére bocsátja, így az erőforrásokat az ország összes kutatója egy egységes felületen, gyors hálózaton keresztül érheti el.

A szuperszámítógépet egy 240TB kapacitású tárolóegység szolgálja ki.

A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban" projekt 2013. nyarán indult. A fejlesztést az Európai Unió és a Magyar Állam több, mint 3,2 milliárd forinttal támogatta. A projekt végére akár négyszeresére is megnőhet hazánkban a szuperszámítástechnikai infrastruktúra kapacitása.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200