brusszel


A bűvös kereslet

Figyelő Online - Dózsa György
2015.10.16  08:00   
mail
nyomtatás
Angus Deaton, az idei díjazott megmutatta, hogy a kereslet becslésénél az egyén helyzetéből célszerű kiindulni, nem az összesített adatokból.

A gazdasági folyamatok leírásának két alapvető fogalma a kereslet és a kínálat. Ideális esetben ezek arra törekednek, hogy egyensúlyba kerüljenek. Minek gyártsunk még golyóscsapágyat, ha már így is hegyekben áll a raktárban? A kereslet feltérképezése nem csupán a vállalatok számára létfontosságú, hanem a gazdaságpolitikai döntésekben is. Ha egy kormányzat mondjuk az áfa emelését tervezi, vagy egy adott társadalmi csoport jövedelemadóját akarja csökkenteni, akkor célszerű tisztában lennie azzal, hogy döntése nyomán ki nyer és ki veszít, vagyis hogyan változik a kereslet.

Az 1960-as, '70-es években közgazdászok egy csoportjának feltűnt, hogy a keresletet addig leíró modellek nem képesek tökéletesen leírni a keresletváltozás nyomán előálló árváltozásokat. Azt is észrevették, hogy a fogyasztók bizony gyakran nem a racionalitás talaján hozzák meg döntéseiket. Ebben a munkában volt kiemelkedő szerepe az idei díjazottnak, az 1945-ben Edinburghban született, a Princeton University-n tanító Angus Deaton-nak.

Bővebben a Figyelő legfrissebb számában.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.