brusszel


Újabb fejlemény Lagzi Lajcsi ügyében

Figyelő Online
2015.10.22  12:40   
mail
nyomtatás
Három hónappal meghosszabbította a lopással és vesztegetéssel gyanúsított Galambos Lajos zenész és társa előzetes letartóztatását az illetékes járási ügyészség indítványára csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság nyomozási bírája - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a mostani, nem jogerős döntés alapján mindkét gyanúsítottnak legalább 2016. január 24-éig előzetesben kell maradnia. A járásbíróság szeptember 24-én rendelte el egy hónapra a Lagzi Lajcsi néven ismert zenész és két társa (közöttük a zenész felesége) előzetes letartóztatását, majd fellebbezésük nyomán október 2-án a Budapest Környéki Törvényszék megszüntette a feleség elleni kényszerintézkedést, és elrendelte szabadlábra helyezését, mert esetében hiányzik a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja.

Az ügyben érintett Galambos Lajos és a harmadik gyanúsított esetében helybenhagyták az elsőfokú bíróság végzését, így ők előzetesben maradtak, illetve a csütörtöki, nem jogerős határozat szerint maradnak is január 24-éig.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

MTI
mail
nyomtatás
címkék: Galambos Lajos

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.