brusszel


Van magyarázat arra, hogy miért halt meg olyan sok magyar

Figyelő Online
2015.10.22  13:00   
mail
nyomtatás
Több gyermek született és többen is haltak meg az év első nyolc hónapjában, mint a múlt év ugyanezen időszakában, a természetes fogyás mértéke növekedett - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t.

Az év első nyolc hónapjában 60 162 gyermek született, 0,5 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában. A halálozások száma 89 130 volt, ez a 2014. januári-augusztusi adatokhoz viszonyítva nagymértékű, 7,2 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 28 968 fő volt, 5743-mal több az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Közölték, a születések száma az év első öt hónapjában - különösen januárban - több, azt követően, a június-augusztusi időszakban átlagosan 3,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.



A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, májusban és júniusban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott. A júliusi 4,3 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat - írták.
A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-augusztusi 23 225-tel szemben 2015 első nyolc hónapjában 28 968 főre nőtt.

A vizsgált időszakban 30 790 házasságkötést anyakönyveztek, ez 8,9 százalékkal, 2515-tel haladta meg a 2014-es január-augusztusi időszak adatát. A frigyek száma mind a nyolc hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 20 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.