brusszel


Elképesztő lépésre szánta magát a Twitter főnöke

Figyelő Online - Csepi Lajos
2015.10.24  13:00   
mail
nyomtatás
A Twitter vezérigazgatója és társ-alapítója, Jack Dorsey bejelentette, hogy részvénycsomagjának harmadát szétosztja a Társaság alkalmazottai között.
A részvénycsomag körülbelül a Társaság értékének 1 százalékát képviseli, értéke 197 millió dollár. A lépés célja „közvetlen befektetés abba a humán tőkébe, amelyet munkatársaink képviselnek ” - mondta Jack Dorsey, akit e hónap elején neveztek ki a Társaság vezetőjévé. A Twitter további megjegyzést nem tett a döntéssel kapcsolatban.


A Twitter logója (MTI fotó)

A Társaság az elmúlt héten bejelentette, hogy 336 dolgozójától, az alkalmazottak 8 százalékától megválik. Jack Dorsey, aki júliusban, Dick Costolo lemondása után ideiglenes megbízásként vette át a cég irányítását, bejegyzésében a következőket is megfogalmazta: „Inkább legyen kisebb részem egy nagy dologban, mint egy nagyobb valami apróságban.”
Múlt héten a Microsoft korábbi vezérigazgatója, Steve Ballmer közölte, hogy 4 százalékos részesedést szerzett a Twitterben, amellyel a harmadik legnagyobb egyéni részvénytulajdonos lett. Steve Ballmer most nagyobb üzletrésszel bír, mint Jack Dorsey, akinek körülbelül 3 százaléka van.

A Twitter egyik alkalmazottja a Twitteren keresztül azt írta a BBC New York-i tudósítójának, hogy „az emberek készek tűzbe menni Dorsey-ért és a Társaságért. Eddig is, de most még jobban.”
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Twitter

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200