- A magyarokat magába húzódó, zárt gondolkodású emberekként jellemzik, társadalmunkban az alacsony bizalmi szint határozza meg a mindennapokat. Legfrissebb, a társadalmi integrációt és kirekesztettséget vizsgáló kutatásuk alapján milyen mélységű-minőségű a magyarok társadalmi integrációja?
- Az ön által említett alacsony bizalmi szint a kelet-európai társadalmakra általánosan jellemző tulajdonság. A volt szocialista országok - ha az összeurópai képpel vetjük össze - lefelé lógnak ki a sorból. Mindez összefüggésben van a huszadik századi történelemmel. Ráadásul a kérdés kétfelé választható, hiszen beszélhetünk általános - vagyis hogy mennyire bízunk meg egymásban - és az intézményekbe vetett bizalomról. Mindkettő fontos, hiszen meghatározzák a társadalom szerveződését.

- Mire jutottak?
- Úgy tűnik, hogy a személyes bizalom tekintetében jobban állunk, mint az intézmények vonatkozásában. A kutatás első eredményei is ezt tükrözik, mivel azt látjuk, hogy kevesebben vannak az önmagukat kirekesztettnek érző emberek. Fontos megjegyezni: egy manapság ritkaságnak számító, 3500 fős, az átlagosnál nagyobb mintán vettük fel a kérdőívet. Azonban még ilyen nagy mintánál is igaz, hogy nem tudjuk kellő pontossággal belőni a társadalom legfelső és legalsó szegmenseit.

- Némileg meglepő, hogy a kirekesztettség szintje alacsonyabb értéket mutat, mint mondjuk az arra a kérdésre adott válasz eredménye, mely szerint: „Az élet olyan bonyolulttá vált, hogy nem találom benne a helyemet." A mindennapok szintjén, a közvélekedést figyelve, az emberekkel beszélgetve azt gondolhatnánk, emelkedik azok száma, akik a társadalom peremén vagy az alatt érzik magukat.
- Úgy látszik, hogy ez így nem fogalmazódik meg az emberekben, pedig volt erre vonatkozó - „Úgy érzem, kirekeszt a társadalom" - felvetésünk is. Viszont azt is megkérdeztük, ki mennyire érzi értéktelennek magát a társadalomban, s arra jutottunk, az egyik legfontosabb faktor abban, hogy a magyar emberek hogyan látják saját társadalmi hasznosságukat, az az, hogy van-e munkájuk. Aki munka nélkül tölti a napjait, az a válaszok szerint értéktelenebbnek, kirekesztettebbnek érzi magát az aktív munkaerő-piaci résztvevőnél. Ez egy fontos integratív tényező. Mindez a közmunkát figyelembe véve is lényeges, hiszen miközben a kimondott célja a közmunkaprogramnak az integráció, problematikus, hogy ez mennyire képes megfelelni ennek az elvárásnak. Kérdés továbbá, hogy mindez az egyéni hasznosságérzettel milyen összefüggésben áll.

- Mennyire nevezhető ideális állapotnak az, hogy az emberek önmeghatározása ilyen erős mértékben függ egyetlen tényezőtől, jelen esetben a munkaerő-piaci részvételtől?
- Ennek vannak bizonyos veszélyei. Azt tudjuk más kutatásokból, hogy a nők önértékelésében a gyerek és a család meghatározóbb szerepet játszik a férfiakénál, a magyar társadalomban is még mindig elterjedt az a nézet, hogy egy nő számára a gyermektelen élet értelmetlen lét. A férfiak nem definiálják magukat a szülői szerepükkel, számukra így szinte csak a munkájuk jelenti a társadalmi hasznosságukat. Ha azt elveszítik, haszontalannak érzik magukat. Mostani kutatásunk elsődleges eredményeiből azonban nem a nők és a férfiak közötti különbség a szembetűnő.

- Ha nem a nemek között, akkor hol látszik a törésvonal?
- Sokkal inkább az életkori sajátosságok játszanak szerepet, az ezzel összefüggő élethelyzet kerül előtérbe. Ötven év felett, illetve a nyugdíjba menetel után kezdik magukat értéktelennek érezni az emberek. S mindez nemcsak a kirekesztettség érzésére, hanem az emberi kapcsolatok alakulására is hatással van. Ebben az időszakban ezek száma meredeken csökken, csakúgy, mint az aktivitás, illetve a társadalmi, politikai részvétel szintje. Az egyik legfontosabb megállapításunk az, hogy ötven év fölött Magyarországon megáll az élet. Az e korban lévők nem sportolnak, elégtelen a kulturális fogyasztási szintjük. Tetézi a helyzetet az, hogy az erős kötéseik száma is mérséklődik. (Mark Granovetter amerikai gazdaságszociológus klasszikusnak számító értelmezése alapján a gyenge kötések közé soroljuk a lazább, kötetlenebb, tágabb ismerősi és munkatársi kapcsolatokat. Ezzel szemben a szilárd érzelmi, rokoni vagy baráti kötelékek már az erős kötéseket alkotják - a szerk.). Így pedig növekszik a kirekesztettség érzésének szintje is. Ez az élethelyzet különbséget mutat a nyugat-európai társadalmakéhoz képest, ahol aktívabb, értelmesebben eltöltött időskor figyelhető meg.

- A nyugodt öregkorhoz kiszámítható, jó minőségben eltöltött évtizedek szükségesek. De milyen időskorra számíthatnak azok az emberek, akik egész életükben attól féltek, hogy csúsznak a számlákkal, a hitelekkel, s felzabálták őket a stresszes évtizedek?
- Ebben igaza van. Ha valaki aktív korában egészségtelenül, zárkózottan, egyedül, barátok nélkül élt, az szükségszerűen meghatározza az idős éveit is. Ennek az időszaknak a minősége és milyensége az aktív életévek nívójában rejlik. S mindez nem csak az egyén hozzáállásán múlik.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában.

Kapcsolódó cikkek