brusszel


Szanyi: Ez csak vérfrissítés lesz

Figyelő Online
2015.10.30  16:26   
mail
nyomtatás
Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő szerint egységes európai minimálbér meghatározására van szükség, amelynek óránként bruttó 1450 forintnak kellene lennie.

A szocialista politikus pénteken, Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, Magyarországon kirívóan magas a munkavállalók kizsákmányolása, amit az is mutat, hogy miközben Európa központi részén 10 euró körüli minimális munkaóradíjat fizetnek, addig Magyarországon ez az összeg a 2 eurót sem éri el, a közmunkások esetében pedig 1 euró. Ez azért is elfogadhatatlan, mert a két régió gazdasági teljesítménye között nincs ekkora különbség - mondta.

Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője hangsúlyozta, Magyarországon bérharcot kell folytatni, aminek szerinte meg is van az anyagi forrása. A gazdasági növekedés bevételei mellett példaként említette erre az évenkénti 2300-2500 milliárd forintos adó- és vámhátralékot, továbbá a 6000 milliárd forintos kiesést okozó feketegazdaságot, majd megjegyezte, a minimálbér havi nettó 100 ezer forintra emelése évente mintegy 200 milliárd forintos többletkiadással járna.
Szanyi Tibor kiemelte, a baloldal egyik új jelszavának az "adóigazságnak" kell lenni, aminek része kell, hogy legyen a multinacionális nagyvállalatok jelenleginél nagyobb adóztatása is.

A szocialista EP-képviselő szerint Európában évente a magyar GDP húszszorosának megfelelő adót nem fizetnek be. Példaként említette a Google-t és a Facebookot, amelyek szerinte a kontinensen egyetlen euró közterhet sem fizetnek, valamint a tíz legnagyobb magyarországi vállalatot, amelyek közlése alapján itteni bevételeik után összességében kevesebb mint egy százalék adót fizetnek.

Szanyi Tibor emellett szólt arról is, hogy Európa keleti felének hallatlanul sokat segítene, ha az élelmiszerek áfáját 0-5 százalékra lehetne csökkenteni.
A politikus kitért továbbá arra is, hogy egyes vélemények szerint a VW-botrány összefüggésben lehet azzal, hogy az európai országok drasztikus, akár 30-50 százalékos széndioxid-kibocsátás csökkentésre akarják kötelezni a világ legfejlettebb országait, köztük például az Egyesült Államokat, ahol a botrány kitört.

Szanyi Tibort és Gúr Nándor kérdésekre reagálva egybehangzóan azt mondták, hogy jövő tavasszal várhatók személyi változások pártjukban. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a változások mögött nem elégedetlenség van, az csupán egy olyan "vérfrissítés" lesz, amely időnként szükséges minden szervezetnek.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.