brusszel


Nagyot bukott az INA

Figyelő Online
2015.10.31  10:16   
mail
nyomtatás
Csökkent az INA horvát olajipari vállalat harmadik negyedéves nyeresége, a cég pénteki jelentése szerint a nettó profit 31 millió horvát kuna volt, szemben az egy évvel korábbi 211 millió kunával. Az árbevétel ugyanebben az időszakban 21 százalékkal esett, 7,10 milliárd kunáról 5,64 milliárd kunára.
Az olaj árának csökkenése az INA bevételeire is hatással volt, így hiába növekedett a vállalat kitermelése, a belföldi piacokon az árbevétel 15 százalékkal, az exportból elért bevétel pedig 28 százalékkal csökkent az előző év harmadik negyedévéhez képest.

Az INA teljes, 2015-ös harmadik negyedéves szénhidrogén-kitermelése napi 40,3 ezer hordóegyenérték (boe/d) volt, míg 2014. július-szeptemberében 35,6 ezer hordóegyenérték volt a kitermelés. A kitermelt kőolaj és földgáz mennyisége egyaránt növekedett, legdinamikusabban, 24 százalékkal a horvátországi kőolaj-kitermelés.

A vállalat 15 százalékkal csökkentette működési költségeit, amelyben a személyzeti kiadások 8 százalékos lefaragása is szerepet játszott, de a kiadások így is lassabb ütemben mérséklődtek, mint a bevétel. Az INA negyedéves üzemi eredménye az egy évvel korábbi 511 millió kunáról 63 millió kunára csökkent.

Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke szerint az idei első három negyedévben továbbra is jelentős összegeket fektettek be, közel 1 milliárd kunát fordítottak beruházásokra. A vállalat sikeresen növelte szénhidrogén-kitermelését, ellensúlyozva az olajkutak kimerülésének - és így a termelés visszaesésének - természetes folyamatát. Az olajpiaci környezet jelenleg az INA finomítói ágának kedvez jobban, de ennél a szegmensnél még továbbra se sikerült nyereséget elérni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200