brusszel


Tudja ön, milyen a jó honlap?

Figyelő Online
2015.11.02  10:33   
mail
nyomtatás
November 15-ig lehet még jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, 'Az Év Honlapja' pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott digitális megmérettetésre eddig már több tucat honlap pályázott.
A szeptember elsejével elindított 'Az Év Honlapja' pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy 15 nappal meghosszabbítják a pályázat nevezési idejét. Így tehát még van ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt.

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Jó érzéssel tölt el, hogy szemmel láthatóan évről évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!"

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal. A szakmai zsűri által véleményezett felületeknek azonban számos kritériumnak kell megfelelniük.




Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke szerint sok tényező együttese adja ki a megfelelő weboldalt. „Egy jó honlap a látogatónak készül, és bizalmat ébreszt a cég iránt. Fontos, hogy információt nyújtson, segítsen, és felhasználóbarát legyen. A kreativitás elengedhetetlen, csakúgy, mint a naprakészség, hogy folyamatosan új tartalom kerüljön fel az oldalra. A honlap reszponzivitása is kiemelten fontos tényező, emellett a megfelelő megszerkesztettség is. Nemcsak a tartalmára, de a technikai oldalára is oda kell figyelni, így jutunk látogatottsághoz, ami a honlap sikerességét mutatja" - foglalja össze az MMSZ vezetője.

A szervezők tehát még november 15. éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 2-án lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai birtokolhatják a 2015-ös 'Az Év Honlapja'-díjakat.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: honlap verseny

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200