brusszel


Talicskában tolták ki az ételt a menzáról - már büntetőügy

Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2015.11.02  12:28   
mail
nyomtatás
Gyomorforgató bűn, amit a rákospalotai iskola konyhai személyzete elkövetett: kilopták a gyerekek tányérjából az ételt.
Budapest XV. kerületében 6 ezer gyerek és idős vesz részt a közétkeztetésben. Egyharmaduk a kerületi önkormányzat által működtetett társaság kosztját eszi. Ha eszi... Egyre több panasz érkezett az utóbbi időben a polgármesteri hivatalba a Károly Róbert Általános Iskola menzájára. Ráadásul a szülők már nem csak azt kifogásolták, hogy sótlan, ízetlen az étel, hanem azt is szóvá tették, hogy több esetben eltűnt a hús a tányérokról és már repeta sincs, pedig amúgy járna. Pintér Gábor alpolgármester a panaszok hallatán nem várt tovább: találkozott az iskola igazgatójával, és megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit. „Megdöbbenve láttam, hogy a konyhai személyzet zsákokban, rekeszekben viszi ki az élelmet" - mondja Pintér Gábor, aki szerint hihetetlenül gusztustalan történet ez, hiszen a gyerekek elől lopják el az ételt.


Az alpolgármester azonnal megtette a feljelentést a rendőrségen. A XV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai már másnap kiszálltak a helyszínre, de az alpolgármester legnagyobb meglepetésére nem érték tetten a tolvajokat, holott azok rossz szokásuk szerint mondhatni talicskával tolták ki a menza kosztját.

„A rendőrség nem hagyta futni az elkövetőket" - állítja a BRFK sajtóosztálya. - „Az ügyben folytatólagosan elkövetett lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban, amelynek keretében a nyomozóhatóság házkutatást, tanúkihallgatásokat foganatosított és három személyt gyanúsítottként hallgatott ki." Mint megtudtuk, az eljárás még nem zárult le, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.

A kerületi önkormányzat addig is megtette a szükséges lépéseket, a botrányos helyzetet tapasztalva nem várva meg a nyomozás lezárulását. Két dolgozót azonnali hatállyal kirúgtak, másokat áthelyeztek. Happy end: a gyerekek tányérjába azóta elegendő étel kerül, és még repeta is van.

Miskolcon hivatalosan nem tudnak arról, hogy visszaélések történtek volna a gyermekélelmezés terén - tudta meg a Figyelő Online Koczák Szilviától, a polgármesteri hivatal szóvivőjétől. A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény vezetője, Dávidné Tóth Edit már óvatosabban fogalmaz. A Minta-Menza Program városának négy főzőkonyhájában naponta csaknem 10 ezer adag ebédet főznek. A munkaidő lejártával minden konyhai dolgozó köteles a táskáját bemutatni, s időnként még szekrény ellenőrzést is tartanak.

Mindebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy az elővigyázatossági intézkedéseknek köszönhetően a főzőkonyhákból ételt, élelmiszert nem lopnak, mert különben lebuknának. Ugyanakkor hozzáteszi: mivel több mint 60 étkezőhelyre, tálalókonyhába szállítják ki az ételt, ami nem hozzájuk tartozik, az ott dolgozókat már nem ellenőrizhetik, ezért azt sem tudhatják, vannak-e visszaélések. A főzőkonyhákról ugyan minden óvodába, iskolába eljuttatják a jogszabályban előírt élelmiszert, de az intézményvezető fontosnak tartja megjegyezni: „a kiszállított mennyiség minden esetben történő kitálalását nem tudjuk garantálni."

Korábban nem egy oktatási intézményben bevett gyakorlat volt, hogy a konyhai dolgozók nem fizettek be a menzára, mondván, minek költsenek pénzt arra, ami amúgy is előttük van. Ma már előrelátóbbak, mert jól tudják, ez nem más, mint a lopás közvetett beismerése. Hiszen ki feltételezné, hogy korgó hassal mennek haza az egész napi munka után, amikor az étel szó szerint a keze ügyükben van. Rákérdeztünk, s kiderült: ma már Miskolcon a 210 fős konyhai személyzet minden egyes tagja befizet ebédre, Békéscsabán úgyszintén mind a 140 dolgozó havonta leteszi a pénzt az étkeztetésért.

A kutya mélyebben van elásva. A lebukás, mint az most a XV. kerületben bekövetkezett, fölöttébb ritkán fordul elő. A közétkeztetésben jártas szakemberek szerint nem is gondolnánk, miért bánnak nem egyszer kesztyűs kézzel a polgármesterek és beosztottjaik a konyhai dolgozókkal. Nos, azért, mert kölcsönös a függés. A többnyire helyi konyhai személyzet ugyanis a polgármesteri hivatal alkalmazottja, s négyévente szavazhat arról, ki legyen a következő ciklusban a polgármester, az önkormányzati képviselő. Éppen ezért nem egy polgármester kétszer is meggondolja, hogy ujjat merjen-e húzni a családtagjaival együtt több száz potenciális választópolgárral.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.