brusszel


A Lufthansa-sztrájk csaknem ezer utast érint Budapesten

Figyelő Online
2015.11.11  14:50   
mail
nyomtatás
A Lufthansa légi utaskísérőinek szerdán kezdődött, várhatóan három napos sztrájkja miatt a légitársaság valamennyi Budapest-München és Budapest-Frankfurt között közlekedő járatát törölték, két müncheni járat kivételével, ez 950 utast érintett - mondta a Lufthansa repülőtéri vezetője
Lichtenberger Tamás közölte: szerdán összesen hét járatpárt töröltek, emiatt vannak fennakadások.
Elmondta: sajnos van utas, aki órákat vár a budapesti reptéren, mivel a múlt pénteken kezdődött sztrájk előrehaladtával számos más légitársaság szabad kapacitása is lecsökkent. Rengeteg utast adtak át másik légitársaságnak, egy-két - például tengerentúli - esetben azonban nem tudtak azonnali megoldást felajánlani, csak péntekre tudtak helyet biztosítani - mondta. Ilyen esetekben gondoskodnak szállásról és transzferről is - tette hozzá.

Kiemelte: várják a fejleményeket, hogy sikerül-e a cégnek megegyeznie szerdán délután a független szakszervezettel (Ufo), ez dönti el a következő két nap sorsát. Ebben benne van az is, hogy pénteken éjszakáig fognak a légi utaskísérők sztrájkolni, de az is, hogy csütörtökön minden járat elindul az eredeti menetrend szerint - jelezte.
A csaknem 19 ezer ágazati dolgozót képviselő Ufo szakszervezet még kedden bejelentette, hogy megakadályozza péntek estig Frankfurtban, Münchenben és Düsseldorfban a német légitársaság összes közép- és hosszú távú járatának indítását.
Kedden este a Lufthansa azt közölte, hogy szerdán 930 járatát törölte, ami csaknem 100 ezer utast érint. Kedden a Lufthansa 136 járatát törölték. A munkabeszüntetés Düsseldorfban a rövid- és hosszú távú járatok mindegyikét érintette. Frankfurtban és Münchenben csak a hosszú távú járatokra vonatkozott. A Lufthansa számításai szerint a sztrájk napi több mint 10 millió euró bevételkiesést okoz.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.