brusszel


Közel félmillió aláírást gyűjtött össze a Fidesz

Figyelő Online
2015.11.17  09:18   
mail
nyomtatás
Eddig körülbelül 460-500 ezer aláírást gyűjtött össze a menekültek kötelező elosztási kvótája ellen a Fidesz - mondta el a párt frakcióvezetője
Kósa Lajos szerint jól haladnak az aláírásgyűjtéssel, amelyet - mint mondta - addig folytatnak, "amíg ez a teljesen elhibázott kötelező betelepítési kvóta létezik jogi értelemben".
Hozzátette: a keretszám álláspontjuk szerint "abszolút jogellenes, értelmetlen, felesleges, rossz intézkedés".
A kormánypárti politikus a Kossuth rádió 180 perc című műsorában megjegyezte: "az összes nemzetközi szerződésünkkel ellentétes a betelepítési kvóta, tehát itt nagyon mellélőttek a brüsszeli urak", hiszen a menekültügyi konvenciók tiltják, hogy nagyobb csoportokat akaratuk ellenére telepítsenek át. Ráadásul a kvótarendszer működésképtelen is, mivel egy újabb probléma forrása - tette hozzá.
Kósa Lajos szerint az utóbbi időben óriási változás állt be az illegális bevándorlással kapcsolatos közbeszédben, mivel az unió és az Európai Bizottság vezetőinek nyilatkozatai "köszönőviszonyban sincsenek" az emberek által tapasztalt mindennapi valósággal.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.