brusszel


PM: az évszázad földrablása folytatódik

Figyelő Online
2015.11.17  12:15   
mail
nyomtatás
A földprivatizációt nem tartják átláthatónak, az állami földek pedig nem a magyar gazdák kezébe kerülnek.
Szabó Tímea, a párt társelnöke keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a földprivatizációt nem tartják átláthatónak, az állami földek pedig nem a magyar gazdák kezébe kerülnek. A politikus azt mondta, le kell állítani a folyamatot, ezért olyan módosító javaslatot nyújt be az alaptörvényhez, amelyik megtiltaná az állami földek értékesítését.
A független képviselő arra is kitért, hogy nem vették tárgysorozatba a nemzeti minimum programjáról szóló javaslatot, amit úgy értékelt: a kormány nem a legszegényebbek támogatásában érdekelt. Ehhez kapcsolódva pártja nevében azt kérte a kabinettől, hogy fejezzék be a hazudozást és ne próbálják "elkenegetni" a gyermekéhezés ügyét.

A kormány elsődleges feladata a Quaestor-károsultak kárpótlása, ha az Alkotmánybíróság "elkaszált" egy javaslatot, akkor más utakat kell keresni ahhoz, hogy az érintettek hozzájussanak a pénzükhöz - felelte egy kérdésre válaszolva, annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság kedden közzétett határozatával megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: földtörvény

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.