brusszel


Erősítené az összefogást a rezidensek új elnöke

Figyelő Online
2015.11.26  14:00   
mail
nyomtatás
Konstruktív hozzáállást ígér, a problémákat tárgyalással kívánja rendezni, ugyanakkor céljának tartja, hogy közelebb vigye a szervezetet a tagokhoz - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) három nappal korábban megválasztott elnöke.

A szervezet markáns érdekvédelmi tevékenységet folytat, jelentős a társadalmi, szakmai és kormányzati elfogadottsága, ugyanakkor ha a tárgyalásos út nem vezet eredményre, "ki kell állni a jogainkért, megalkudni nem szabad, előre kell menni, de konstruktívan".

Mint mondta, nagyobb hangsúlyt kapna a rezidenseket érintő aktuális jogi problémák megoldása; ennek eszköze lehet a jogok tudatosítása és a hatékony jogi képviselet is.
Sipka Balázs erősítené a szakorvosok és a szakdolgozók összefogását, mert mindkét területen "az érdekvédelemnek vannak hiányosságai"; megjegyezte, az eddigi eredmények is mutatják, "a rezidensek kiálltak, és a rezidenseknek jobb lett". Szavai szerint a jövőt a nyugat-európaihoz hasonló, team-alapú egészségügyi ellátórendszer jelenti, hozzátéve, ugyanezt a szemléletet szeretné az érdekvédelemben is hangsúlyossá tenni.



Fotó: Figyelő Online. Sipka Balázs új, Dénes Tamás leköszönt elnök.


Sipka Balázs jelezte: szeretnének együttműködést kialakítani a Magyar Orvosi Kamarával, amely jelezte ugyan korábban támogatását, de "valahogy nekünk ezekbe a kitárt karokba nem sikerült belefutnunk, bár törekedtünk rá".

A szervezetet két éven át irányító Dénes Tamás a hétfői tisztújító közgyűlésen jelentette be lemondását; arra a kérdésre, hogy megméretteti-e magát a Magyar Orvosi Kamara (MOK) különböző tisztségeire, Dénes Tamás elmondta, valóban jelölték a kamara elnöki, alelnöki, főtitkári és titkári pozícióira, amit elfogadott. Emlékeztetett: többször kinyilvánította, hogy nem kíván kamarai elnök lenni, de bízik abban, hogy a jövőben szorosabb együttműködést tud kialakítani a rezidensszövetség és a köztestület.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.