brusszel


Fejcsere a Moszadnál

Figyelő Online
2015.11.29  10:06   
mail
nyomtatás
Zúgolódnak az izraeli hírszerzés, a Moszad vezetői, mert Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szervezeten kívülről nevezne ki új igazgatót annak élére a légierő volt főparancsnoka személyében - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
A lapértesülés szerint Netanjahu eddig az izraeli titkosszolgálat három vezetőjével találkozott a jelenlegi főnök utódjának kijelölése ügyében, de Idó Nehustán tartalékos tábornoknak, a légierő volt vezetőjének a kinevezésén gondolkodik.

"Nehéz megérteni, hogy a kormányfő miért veti el az általa is alkalmasnak vélt, a szervezetben kinevelt, abban évtizedek óta szolgáló jelölteket, akik már felügyeltek akciókat és kívülről-belülről ismerik az intézményt" - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztségviselő lapnak.

Az újság szerint a Moszad berkeiben a szervezetnek adott "pofonként" értelmeznék, ha kívülről hoznának utódot Tamír Pardó jelenlegi igazgató helyére, akinek a megbízatása januárban jár le.

Nehustán neve egy hónappal ezelőtt merült fel, és a kormányfő egyik bizalmasa szerint "jelentősek az esélyei" a Moszad jelöltjeinek a legyőzésére.

A lap szerint amennyiben külső jelölt nyeri el a hivatalt, akkor visszavonulások és tiltakozások sora várható a közvetlenül a miniszterelnöknek alárendelt, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó intézményben.

Az ötvennyolc éves Idó Nehustán 2008 és 2012-es visszavonulása között állt az izraeli légierő élén. Meglepetésnek számít, hogy szóba jött jelölése a Moszad élére, mert az utóbbi években általában a szervezet vezetői közül került ki az új igazgató. Viszont a múltban már volt példa az ellenkezőjére is, az eddigi tizenegy Moszad főnök közül hatan kerültek ki a szervezeten belülről, míg öten előzőleg a hadseregben szolgáltak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.