brusszel


Kő-papír-ollózó robotok

Figyelő Online
2015.12.02  12:10   
mail
nyomtatás
Kő-papír-ollózni tanították idén a fejlesztők robotjaikat az NNG C++ programozóversenyének döntőjében. A navigációs szoftvereket fejlesztő vállalat kihívásán több mint 300 fő, egyetemisták és tapasztalt programozók vettek részt; az idei nyertes egy szenior csapat lett. A fődíjat, a barcelonai Mobile World Congressre szóló utat pénteken vehette át a VoidStar csapata az NNG székházában.
Idén negyedik alkalommal rendezte meg C++ Grand Prix elnevezésű programozóversenyét az NNG annak érdekében, hogy megtalálja Magyarország legtehetségesebb fejlesztőit. A kihívásra összesen 112 csapat jelentkezett, 17 egyetem fiataljai, illetve közel 120 tapasztalt fejlesztő. A selejtezők lezárultával, a legjobb 10 csapat egy egésznapos kihívás során mérte össze tudását múlt pénteken: egy stratégiai játékot kellett fejleszteniük, ahol a harcba küldött robotoknak a kő-papír-olló játék logikájával kellett elfoglalniuk az ellenfél bázisát. A programok 12 órán keresztül készültek és mérkőztek meg egymással, a fejlesztők pedig az egyes körök lezárultával, az eredmények ismeretében finomíthatták programjaikat. A legjobb stratégiát végül egy szenior csapat, a VoidStar találta meg, elmondásuk alapján egy úgynevezett támadó-elkerülő taktikával dolgoztak.




„Ez a második C++ Grand Prix-nk, tavaly harmadikok lettünk. Klassz feladatot kaptunk a döntőben, és bár a 12 órás harc során sok hibát vétettünk, szerencsére álltuk a sarat. Közben egész jól szórakoztunk, és nagy élmény volt a játék már a selejtezőktől kezdve. Mi jövőre is itt leszünk" - mondták el a VoidStart tagjai.
A verseny nyertesei elutazhatnak barcelonai Mobile World Congressre, a második helyezett Sparrows csapat tagjai egy-egy Hermann Miller Celle® széket vihettek haza, a dobogó harmadik fokára feljutó „A kis hableány barátai" csapat tagjai pedig egy-egy Elite Edition Parrot AR drónnak örülhettek.
„Évről-évre egyre izgalmasabb a verseny, és jó látni, hogy sok a visszatérő csapat. A visszajelzések nagyon pozitívak, mind a versenyzőink, mind pedig a projektért felelős kollégák szeretik a C++ Grand Prix-t. Emellett a verseny kiváló eszköz arra is, hogy megtaláljuk Magyarország legtehetségesebb fejlesztőit, reméljük sokakat hamarosan soraink között tudhatunk majd" - mondta el Magyari Andrea, az NNG HR igazgatója.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: NNGrobotc++

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200