brusszel


A számvevők szerint egyre jobban állunk a korrupciókezelésben

Figyelő Online
2015.12.03  13:12   
mail
nyomtatás
Javult a korrupciós kockázatok kezelése a magyar közszféra intézményeinek körében, miközben a korrupciós kockázatok évről évre csökkennek, egyre több intézménynél emelkedik a kontroll kiépítettsége - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb integritási felméréséből.

Pulay Gyula, a számvevőszék igazgatója az eredményeket bemutató budapesti csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette: az intézmények tevékenysége kapcsán felmerülő korrupciós kockázatot mérő, eredendő veszélyeztetettségi tényező (evt) indexe ebben az évben 31,8 százalékos lett, a tavalyi 34,3 és a tavalyelőtti 35,1 százalék után. A korrupciós veszélyeket növelő tényezők (kvnt) indexe is csökkent, átlagosan 21,9 százalékos lett az idén, míg 2014-ben 22,9, egy évvel korábban pedig 23,6 százalékos volt. Emellett a kontroll kiépítettségi szintje emelkedett, az úgynevezett kockázatokat mérséklő kontrollok tényező (kmkt) indexe idén 60,4 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 59,1 százalékot követően - mondta.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: korrupció

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.