brusszel


Befolyásos román szenátor került házi őrizetbe

Figyelő Online
2015.12.04  14:57   
mail
nyomtatás
Házi őrizetbe helyezte a román legfelsőbb bíróság pénteken Dan Sova szociáldemokrata szenátort, Victor Ponta volt kormányfő barátját és feltételezett bűntársát
Sova az éjszakát rendőrségi fogdában töltötte, miután a DNA - a szenátus előző napi jóváhagyása alapján - 24 órás őrizetbe vette a politikust. A vádhatóság Sova előzetes letartóztatásba helyezését kérte, ám a bíróság egy enyhébb kényszerintézkedést rendelt el.
A DNA szerint Sova közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós (3,1 millió forintos) jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.
A házi őrizet azt jelenti, hogy Sova nem hagyhatja el lakását a rendőrség engedélye nélkül, kötelező megjelennie az ügyészségen és a bíróságon, valahányszor hívják, továbbá nem szabad beszélnie az ügy többi vádlottjával, valamint a tanúkkal.

A DNA szeptemberben emelt vádat Victor Ponta akkori miniszterelnök és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen egy, a mostanihoz hasonló ügyben. A bíróság elé került dossziéban is állami hőerőművek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerződések alapján fizettek jelentős összegeket egy ügyvédi irodának. A különbség csak annyi, hogy 2007-ben - törvényhozói mandátuma előtt - még közvetlenül Sova ügyvédi irodája kapta a szerződést, a pénzből pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselőjének, Victor Pontának is juttatott.
Victor Ponta és Dan Sova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: RomániaDNA

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.