brusszel


Az Iszlám Állam betört Afganisztánba is

Figyelő Online
2015.12.05  14:09   
mail
nyomtatás
Afganisztánban is megjelent és terjeszkedik az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, amely eddig elsősorban iraki és szíriai területeket tartott ellenőrzése alatt - írta a szombati The Times.
A tekintélyes brit konzervatív napilap helyszíni riportja szerint a szélsőséges csoport fegyveresei Afganisztán Pakisztánnal határos keleti tartományaiban vették át az uralmat jelentős térségek felett, és máris ugyanolyan brutális kegyetlenkedéseket követnek el, mint szíriai és iraki társaik. A megszállt településeken nyilvános lefejezéseket hajtanak végre, és az ezekről készített filmfelvételeket közzé is teszik online felületeken.

Az érintett területekről több tízezren menekültek el - áll a The Times beszámolójában.
A lap által idézett diplomáciai források szerint a külvilágot meglepetésként érte az Iszlám Állam afganisztáni megjelenése és terjeszkedése.

A The Times forrásai szerint az Iszlám Állam Afganisztánban terjeszkedő ága főleg pakisztániakból áll, akik a határon szivárogtak át. A megjelenő fegyveres egységekkel a helyi tálib lázadók vették fel a harcot, ám az Iszlám Állam alakulatai kétheti küzdelem után vereséget mértek a tálib erőkre, és kiűzték őket az általuk elfoglalt keleti tartományokból.


Név nélkül idézett diplomaták a brit lapnak elmondták, hogy az Iszlám Állam Afganisztánban megjelent egységeinek több pénzük van, mint a táliboknak, de egyelőre nem teljesen világos, hogy honnan finanszírozzák őket.

Helybéli lakosok beszámolói szerint az Iszlám Államnak már börtönei és bíróságai is vannak az ellenőrzése alá hajtott afganisztáni területeken, amelyek lakosságát "vadállati terrorral" igyekszik elrettenteni az ellenállástól.

A dzsihadista szervezet a 34 afganisztáni tartományból 25-ben folytat toborzókampányt, és célja a tartományi határok, valamint az afganisztáni-pakisztáni államhatár felszámolása és a "kalifátus" új tartományának létrehozása.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.