brusszel


Átadták a komáromi hajókikötőt

Figyelő Online
2015.12.12  13:02   
mail
nyomtatás
Szombaton délelőtt átadták a komáromi hajókikötőt, az eseményen Molnár Attila (FIDESZ-KDNP) Komárom város polgármestere elmondta, hogy mindössze négy hónap alatt valósult meg a Széchenyi 2020 program keretében a kikötő intermodális kapacitás növelését célzó beruházás 728 millió forintból.
A beruházáshoz 619 millió forint uniós és állami támogatást használtak fel.

A polgármester hozzátette: a kikötő területe logisztikai szempontból kiemelt jelentőségű, hiszen az autópálya közelsége, a vasúti pálya és rendező pályaudvar kialakítása lehetőséget nyújtott az intermodális rendszer kialakításához, a kikötő fejlesztéséhez. A fejlesztések nem csak a gazdaságos vízi szállítást teszik lehetővé, de kedveznek a személyszállító hajók kikötésének is, így a város bevételei az iparűzési adó mellett az idegenforgalmi jövedelmekkel is gyarapodhatnak.

Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott elmondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a kikötői áruforgalom jelentős mértékben nőhet, akár a jelenlegi ötszörösére.

Komáromban a teherhajók rakodásának elősegítésére épített partfalat hoztak létre. Itt mobil kirakógéppel vagy daruval mozgatják az árut, mely szállítószalag-rendszeren át jut el a hajókból a teherautókba, vagy fordítva. A létesítmény megvédi a kikötőt a zajló jégtől és az uszadék fától is. A kikötő további fejlesztése során a vasút lehetőségeinek kihasználása, a konténerforgalom beindítása, és olyan technológiai kiszolgáló tevékenység biztosítása, amely az alapkikötői tevékenységet is elősegíti.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.