brusszel


Csak tegnap 153 millió forint érkezett Felcsútra

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2015.12.15  09:27   
mail
nyomtatás
Egyetlen hét alatt több mint 300 millió forintnyi taopénzt sikerült összeszednie a Felcsútnak. A Fradinak három hónap alatt is ennek csak a bő fele jött össze.
Ha valaki esetleg attól tartott volna, hogy sportfejlesztési programjának viszonylag késői jóváhagyása miatt gondja lehet a taopénzek begyűjtésével a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA), szép lassan azért megnyugodhat. Egy héttel a jóváhagyó határozat megjelenését követően a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ugyanis máris 308 millió forintnyi támogatási igazolást adott ki az alapítványnak. Tegnap ez az összeg még csak a jelenlegi fele volt, azaz egyetlen nap alatt bő 150 milliót kalapoztak össze a Fejér megyei településen. Persze ez még mindig bagatell a teljes 1,73 milliárdos kerethez képest, de azt jól mutatja, hogy a Felcsúton ezúttal is le fogják tudni hívni az utolsó fillért is.

Jönnek a százmilliók

Pedig az, hogy december 8-ig kellett várni az MLSZ bólintására a legtöbb helyen tényleg komoly fennakadásokat okozott volna. A Figyelő által megkérdezett szakemberek tapasztalatai alapján, ugyanis - bár a legutóbbi jogszabály-módosítás eredményeként elvileg folyamatosan lehet pénzt gyűjteni - a csapatok 80 százaléka (a cégek adóbevallási gyakorlata miatt) mégis az év végén szedi össze dotációt. (A tao támogatás lényege némileg leegyszerűsítve ugye az, hogy a cégek nem az államkasszába fizetik be társasági adójukat, hanem valamely sportszervezetnek adják azt).

Nem véletlen, hogy elvileg a szakszövetségeknek is legfeljebb 60 napja lenne jóváhagynia a kérelmeket, azok április leadását követően. Csak ugye az erőforráshiány miatt ez annyira nem megy könnyen. Az MLSZ-nél például lapunk értesülései szerint 3 ember dolgozik a programok jóváhagyásán, miközben csak az idén közel 1300 szervezettől érkezet be írásos anyag.

Visszatérve a Felcsúthoz az eddigi bő 300 millió forint hét részletben jött össze, a legnagyobb felajánlást tegnapról mára jegyezték be, ez 150 millió forint volt, de akadt egy 50 és egy 60 milliós tétel is. Persze azt, hogy kitől jött a pénz továbbra sem lehet tudni, hiszen ezt az adatot nem kötik senkinek az orrára, de feltehetőleg nem lő nagy bakot, aki gazdag felcsúti vállalkozókra, vagy Orbán Viktor családjához köthető cégekre gondol.

A FUNA-hoz hasonló ütemben egyetlen másik szervezet volt képes pénzt gyűjteni, méghozzá a Mezőkövesd Zsóry FC Kft., amely Tállai András birodalma. A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár által elnökölt cég programját november 24-én bírálta el pozitívan az MLSZ, mostanra pedig fel is töltötték a teljes 357 milliós keretet. Csak összehasonlításképpen: a legnépszerűbb magyar labdarúgócsapatot működtető FTC Labdarúgó Zrt. programját szeptember elején hagyták jóvá, és a társaság az azóta eltelt három hónapban szűk 163 millió forintnyi adóforintot tudott magához irányítani. Felcsúton ugye ennek nagy része egy jobb napon is összejön.

Orbán, Tálai, Seszták, Nyerges

Mindez egyébként rendkívül jól mutatja a tao-támogatási rendszer visszásságait. Miközben a kisebb egyesületeknek, csapatoknak valóban szüksége van arra a néhány százezer, millió forintra, amit össze tudnak így kalapozni, a pénzek jelentős része kormányzati körökhöz, vagy éppen oligarchákhoz köthető helyekre vándorol. A miniszterelnökhöz ezer szállal kötődő Felcsút, amely eddig 11 milliárd forintot szedett így össze, ugye konkrétan ebből építette stadionját, de rajtuk és a Mezőkövesden túl ott van még a Dunaaszfaltnak otthont adó Tiszakécske vagy éppen a Simicska Lajos jobbkeze, Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Szolnoki MÁV. És ehhez a körhöz az idén csatlakozott Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter városa, Kisvárda is. A Várda SE olyannyira bekezdett, hogy a jóváhagyott támogatások listáján 1,26 milliárd forinttal a Felcsút mögött rögtön a második helyen szerepel. Bár ebből egyelőre semmit nem szedett össze az egyesület, a kapcsolatokat ismerve meglepő lenne, ha ez így is maradna.

Hogy rendszer mennyire nem kiegyensúlyozott jól mutatja, hogy az MLSZ az idén eddig 1152 sportszervezet programját hagyta jóvá 23,14 milliárd forint értékben, aminek több mint hatoda a 3, negyede a 10 legnagyobb támogatottnak mehet. Az ötven legnagyobb összegű programot benyújtó szervezet részesedése pedig közelíti az 50 százalékot. Ráadásul miközben Felcsútra naponta érkeznek a 10, vagy éppen 100 milliók, addig 575 sportegyesület és vállalat eddig egyetlen kanyi vasat sem tudott begyűjteni.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.