- Orbán Viktor belpolitikai szempontból szorult helyzetben kezdte 2015-öt, decemberben viszont már az amerikai Politico európai kiadása az év emberének választotta. Ő az, aki a leginkább fel tudja kavarni és formálni Európát. A nagy fordulat csak a menekültválság kezelésének köszönhető?
- A társadalomtudományok okosan kutathatják a jelent és múltat, ám az üzleti életben és a politikában egyformán az lehet tartósan piacvezető, aki megsejdíti a jövőt. Nem kevés kockázatot vállalva cselekvésével újabb trendet indít el. Orbán Viktor most a menekültekkel telibe talált valamit. Hogy ekkora tömeg igyekszik majd Európába, még tavasszal sem volt biztosan előre látható. A miniszterelnök próbálkozott ezzel-azzal, a halálbüntetés visszaállításának felvetésével, a migráció kérdésével. Ám ekkor még lényegesen több magyar keresett munkát idegenben, mint ahány menekült hozzánk jött. Aztán egyszerre megütötte a főnyereményt. Nem egyszerűen visszahódította a 2014-es választások óta elveszített szavazóinak jelentékeny részét, hanem úgy hiheti, rendszerének megoldásai végre általában is iránymutatóvá emelkedhetnek egész Európában. Ami stratégiailag messze fontosabb számára, mint a könnyen újra elveszíthető választók pillanatnyi mozgása.

- Egész Európában, vagy itt, a térségben csinálhat trendet?
- Először itt, a térségben, de aztán akár Nyugat-Európában is. Orbán Viktor saját jövőjét és vele az egész országét is feltette új rendszere sikerére. Eddig folyvást összeütközött a Nyugat második világháború utáni megoldásaival. Márpedig egyetlen ország sem mehet tartósan szembe egy egész kontinens mozgásával súlyos fiaskó kockázata nélkül. A magyar miniszterelnök rendszerének európai mintává szükséges válnia, vagy itthon is állandóan veszélyben lesz a létezése. Újabban azonban mind számosabb követőre talál elképzelése. Európa már a görög válságot sem tudta szokott eszközeivel kezelni. A migránsok áradatával végképp nem képes boldogulni. A több évtizedes európai uniós metódusok kudarcának jelei így az egész nyugati világban trendindítónak láttathatják a magyar kormányfő megoldásait.

- A friss lengyel vagy a francia fejlemények mintha ebbe az irányba mutatnának.
- Óvatosan fogalmaznék: Orbán Viktor immáron komolyan remélheti, hogy rendszeréből legalább a szűkebb térségben átmeneti vagy akár tartósabb trend lehet. Mégis egyelőre inkább Magyarország és nem a Nyugat van válságban. Európában súlyos, egyelőre megoldatlan bajok támadtak, de még távolról sem olyan veszedelmes a helyzet, mint a két világháború között volt, amikor egymás után dőltek be a demokráciák. Mi magyarok viszont a hetvenes évek dereka óta rendszerválságról rendszerválságra bukdácsolunk. Az egész orbáni kísérlet ezekre adott válasz.

- Mi az orbáni válasz lényege?
- Az utolsó szilárd hazai berendezkedés. A Kádár-rendszer a hetvenes évek derekától már látványosan nem tudott lépést tartani a Nyugattal, ezért is omlott össze a többi kommunista rezsimmel egyetemben. A magyar társadalom '89 politikai fordulatában több más térségbeli néppel szemben alig vett részt. A változásokat még leginkább az legitimálta, hogy a bevezetett parlamenti váltógazdaság és kapitalizmus belátható időn belül majd megoldja hazánk nyugatos felzárkózását. Csakhogy az egy főre jutó bruttó hazai termékünk 2010-re jobban elmaradt Ausztriáétól, mint 1990-ben. A magyar társadalom újra polarizálódni kezdett, a középrétegek elgyengültek, reménytelenül leszakadó csoportok keletkeztek. A közéleti viszonyok hanyatlása már 1990 nyarától folyamatosan és gyorsulóan romlónak bizonyult. A szembenálló közéleti tömbök harcának következtében a közhatalom problémamegoldó képessége egyre kisebb lett. A legnagyobb bajoktól a különböző kormányok még megvédték az országot, ám kevés szakpolitikai programot tudtak tartósan és eltökélten végigvinni. 2006 után egyre tarthatatlanabbá vált a fennálló berendezkedés rendje.

- Ebből már akkor kirajzolódhatott, milyen irányba mozdul el majd az új rendszer?
- 2010 előtt Orbán Viktor még nemigen tudta pontosan, mit akar. Egyetlen nagyszabású konkrét választási ígérete volt, az egykulcsos adó. Ám csaknem azonnal a '89-es nyugatos megoldások antitézisével új társadalmi berendezkedés kialakításába kezdett. Először is megállítani kívánta a túlságos politikai versengés további kártételét. A leválthatatlan centrális helyzetű pártja kormányzása alatt cselekvőképes politikai állandóságot próbál teremteni a végletesen megosztott társadalomban. Másrészről nem a külföld elvárásai, hanem a hazai középrétegek igazsága szerint akarja berendezni az országot. A sikertelen feltörekvő államokban gyakori módon a nyugatos mintakövető politika helyett nemzeti öncélúságot hirdet. Ismét az állami-politikai eszközökkel megvalósítható felemelkedés reményét kínálja az embereknek. A gazdasági erőforrások és a társadalmi pozíciók átcsoportosítását végzi a külföldi befektetőktől és a velük összefonódott régi baloldali elitektől a körülötte álló, új feltörekvő csoportok, végső soron az egész „érdemes" magyar társadalom javára. Céljai érdekében magától értetődő elszánással csorbítja a jogbiztonság, valamint a tulajdonszabadság régi jogi elveit. Jogszabályaival egyénre, vállalatra és intézményre szólóan próbálja megvalósítani a központi akaratot. Az orbáni politikai fordulat legfőbb ígérete talán az, hogy a hazai viszonyokhoz honosított demokrácia létrejöttével kecsegtet. Megkísérli az emberek régi beállítódásai szerint sikeressé tenni az országot. Ezzel bizonyos értelemben ugyanazt teszi, amit Kádár János próbált a kommunizmussal, a kapitalizmus és a joguralom rendjét igyekszik a hazai viszonyokhoz igazítani.

- A nemzeti lélektan felismerése?
- A miniszterelnök virtuózan játszik a magyarok beállítódásai-val. Ám politikáját többnyire az emberek értékrendjének árnyékosabb oldalára alapozza. A miniszterelnöki rendszerépítő akarat meg sem kísérelte hatalmát a hazai értékvilág polgárosultabb felére építeni. Meg sem próbálta lassanként átalakítani a társadalom egyelőre domináns beállítódásait. Vele szemben Konrad Adenauer vagy később Margaret Thatcher ezeket módszeresen erősítve, idővel érdemileg megváltoztatta országa kultúráját. A nálunk elindult etatista nemzeti kollektivizmus kétségkívül sokak számára hihetően újra sikeressé teheti az országot. Pedig ennek gyakorlata sokban ellentétes a második világháború utáni európai felzárkózó országok tapasztalatával.

A teljes interjú a Figyelő legfrissebb számában!