Tavalyi karácsonyi beszédében Ferenc pápa a Római Kúria tagjait sokkolta azon „betegségek és kísértések" felsorolásával, amelyeknek az egyházi szolgálattevők ki vannak téve. A túlzott aktivizmus, bürokratizmus, funkcionalizmus mellett ostorozta egyebek között a dicsőségvágyat, a magamutogatást, a pletykálkodást, a hízelgést, a közönyt, a teátrális komolyságot és a pesszimizmust, a kapzsiságot - noha az egyháziaknak igazán illene tudni, hogy „a halotti lepelnek nincsenek zsebei". Létezik a „spirituális Alzheimer-kór" is, amikor az érintettek elveszítik az „első szeretet" történetét, és szenvedélyeik, mániáik rabszolgáivá válnak.

Szeszélyes vagy példamutató?

Voltak, akik egyenesen a kúria elleni hadüzenetnek tekintették a pápa szavait, aki látványosan kivonja magát a Vatikán bürokratikus, esetenként korrupt apparátusának befolyása alól, önállóságra és egyszerű életstílusra törekszik. Továbbra sem hajlandó birtokba venni a pápai lakosztályt, úgy tűnik, véglegesen a Szent Márta-házban rendezkedett be, és azt sem tartja méltatlannak, ha kis autókkal közlekedik, maga hív fel telefonon valakit vagy dobja be a levelet a postaládába. Szeszélyes vagy inkább példamutató? Nem lehet a struktúrákat megreformálni, ha mi magunk nem újulunk meg - vallja Ferenc pápa.

Megnyilatkozásai egyértelművé teszik, hogy elkötelezett az éppen 50 éve zárult második vatikáni zsinat reformszellemisége mellett. „A zsinat elsődlegesen egy találkozás volt. Igazi találkozás az egyház és korunk emberei között", s erre kell törekedni ma is - mondta az irgalmasság rendkívüli szentévét megnyitó homíliájában. Valójában nem mond ő semmi különösen újat. Újdonsága - személyisége és eredeti stílusa mellett - következetességében rejlik. Egyházon belül ez annyit jelent, hogy eltökélt az eddig megakasztott reformok megvalósításában, a világhoz való viszonyban pedig az idők jeleit figyelve aktualizálni és konkretizálni igyekszik az egyház tanítását.

Ebbéli törekvésében a világegyház püspökeinek többsége nem feltétlenül támogatja, amint ezt az októberben véget ért, házasságról, illetve családról szóló szinódus példája mutatja, amely a nagy várakozásokkal ellentétben gyakorlatilag semmiben sem változtatott az egyház hozzáállásán, különös tekintettel az újraházasodott elváltak és homoszexuális párok vonatkozásában. Azt korábban már a pápa is hangsúlyozta, hogy nem a tanítást kell megváltoztatni, hiszen „nemcsak a férfi s nemcsak a nő, hanem a férfi és nő mint pár együtt képviselik Isten képmását". A pasztorációban azonban több irgalmasságra van szükség, ezért engedélyezte például, hogy a 2016-os szentévben a papok „könnyített eljárásban" oldozhassák fel az abortuszon átesett, de tettüket megbánó nőket s az ebben közreműködő orvosokat.

Az említett zsinathoz hasonlóan Ferenc is egyik legfontosabb célkitűzésének nevezte a más keresztény felekezetekkel való párbeszédet. Míg sok püspök, pap és világi hívő nagyon is visszafogott ebben a kérdésben, addig a pápa messzebb merészkedik. Egy fiktív apa-fiú beszélgetés formájában a nyáron a következőket mondta: „Apám, imádkozhatok én egy protestánssal, ortodoxszal, lutheránussal? - Igen, sőt meg is kell tenned!" Hasonlóképpen elkötelezett az egyházfő a keresztény-zsidó kapcsolatok elmélyítése mellett is. „Minden keresztény zsidó gyökerekkel rendelkezik", ezért testvérek vagyunk, a katolikus egyház pedig „visszavonhatatlanul nemet mondott az antiszemitizmusra" - hangsúlyozta a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács nyári római találkozóján. Együttműködésre szólította fel a pápa a keresztényeket a muszlimokkal is. Egy igazságban és szeretetben folytatott őszinte dialógus a vallási fundamentalizmus legjobb ellenszere - írta a nemzetközi közösséghez címzett tavalyi karácsonyi üzenetében.

Társadalomkritika

Sokaknak a pápa társadalmi kérdésekkel kapcsolatos megnyilatkozásai tűnnek különösen radikálisnak, amelyek mögött a korábban megbélyegzett felszabadítás teológiájának hatását vélik felfedezni. Ez azzal a megszorítással igaz, hogy Ferenc ennek az irányzatnak nem a harcos baloldali, marxistagyanús ágához áll közel. Ő a szeretet forradalmát hirdeti, amelynek központi gondolata minden ember egyenlő méltósága és a közjó elsőbbsége. A keresztény hit gyakorlati próbája ugyanis nem az egzakt tanrendszer, hanem a humánum. Ennek érdekében az egyháznak minden jóakaratú emberrel dialógusra kell lépni és össze kell fogni. Szeptemberi kubai látogatásán egy
Buenos Aires-i példát említett, amikor is kommunista, zsidó és katolikus egyetemisták közösen építettek fel egy ifjúsági házat.

A pápa társadalmi elképzeléseinek talán legmarkánsabb foglalata a népi mozgalmak tagjaihoz intézett szeptemberi bolíviai beszéde. A romboló tényezők egy mára globálissá vált rendszer részévé váltak, mondta, amelynek jellemzői a profitmaximalizálás, a társadalmi kirekesztés és a természet pusztítása. Három, közösen megoldandó feladatot javasolt hallgatóságának. 1. A gazdaságot állítsuk az emberek szolgálatába, az jelenleg ugyanis „gyilkol". 2. Egyesítsük az embereket a béke és igazságosság útján, amelynek feltétele az állami szuverenitás megóvása és az „új gyarmatosítás" sokféle formájának elutasítása, amelyek „mindig szorítanak egyet a munkások és a szegények nadrágszíján". A 3. „feladat talán ma a legfontosabb számunkra. Ez földanyánk védelme." Ez utóbbi témának szentelte az egyházfő tavasszal megjelent „Laudato si" (Áldott légy) kezdetű enciklikáját is.

Az elveszett felelősségérzet

Ferenc megnyilatkozásainak visszatérő eleme a szegények, kirekesztettek és a menekültek melletti állásfoglalás, beleértve a környezetpusztítás következtében elvándorolni kényszerülőket is. Imént hivatkozott apostoli iratában arra panaszkodik, hogy „általános közöny uralkodik ezekkel a tragédiákkal szemben", és hogy „elvesztettük az embertársaink iránti felelősségérzetet, amelyre minden civilizált társadalom épül". Nyáron arra szólította fel az európai egyházi intézményeket, hogy a Vatikánhoz hasonlóan fogadjanak be egy-egy menekültcsaládot. „Falakat és kerítéseket húzni annak érdekében, hogy megállítsák azokat, akik egy békés helyet keresnek, nem más, mint erőszak. Erőszakos dolog visszaküldeni azokat az embereket, akik egy jobb jövő reményében menekülnek az embertelen körülmények elől" - mondta a közelmúltban Tiranában a Szent Egyed Közösség béketalálkozóján. Hatékonyan fel kell lépni viszont azok ellen, akik a vallás leple alatt terrorista szervezetekben vesznek részt vagy törvénytelenséget követnek el - nyilatkozta másutt.

Ferenc pápa 2016-ra meghirdette az irgalmasság évét, amit azzal indokolt, „hogy a szentévnek elevenen kellene tartania arra irányuló vágyunkat, hogy meg tudjuk ragadni Isten gyengédségének mindmegannyi jelét, amelyet az egész világnak ad, de főként azoknak, akik szenvednek, magányosak, elhagyatottak, és akik már elveszítették azon reményüket, hogy az Atya megbocsáthat nekik, és megérezhetik az ő szeretetét." December 8-án a szentévet megnyitó homíliáiban hangsúlyozta, hogy „az irgalmat az ítélet elé kell helyeznünk", és „az evangélium kulcsfogalma, mindent összefoglaló szava az irgalmasság".

Ferenc pápa jézusi radikalizmusával sok fejtörést okoz a polgári kényelemhez szokott katolikusoknak. Világszerte megfigyelhető az ellene kibontakozó ellenállás. Az Egyesült Államok egyes püspökei például a házasság és szexualitás kérdéseivel kapcsolatos „liberális megjegyzéseit" teszik szóvá. Latin-Amerikában a korábban a felszabadítási teológia ellen fellépők érzik úgy, hogy cserbenhagyta őket, a kelet-európai klérus egy része pedig az egyház és saját tekintélyét félti a hagyományos formák fellazulása miatt. Az olyan megjegyzések, hogy „katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint a nyulaknak", vagy hogy ne aggódjanak az egészségéért, mert „most kokaleveleket fogok rágni", konzervatív katolikusokban inkább rémületet keltenek, mint mosolyt fakasztanak. Bizonyára igaza volt Georg Gänswein érseknek, amikor azt mondta, hogy Ferenc pápa „kiszámíthatatlan, és az is marad".

Wildmann János a Wesley János Lelkészképző Főiskola docense

A cikk megjelent 2015-ben, a Figyelő 51-52 számában.

Kapcsolódó cikkek