brusszel


Tizenegy gazella kész az ugrásra

Figyelő Online
2015.12.28  12:09   
mail
nyomtatás
Az iCatapult az idén több mint 100 innovatív ötletet vizsgált meg és 18 céggel kezdeményezett szerződés tárgyalást. Ezek közül a „Startup_13" program keretében szeptemberig 7 cég 12 pályázatát adta be. Az év végéig pedig további 4 cég 6 pályázatát készül beadni. Vagyis 2015-ben az iCatapult mentorálásával összesen 11 cég 18 pályázata szerezhet támogatást a Gazella programból a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal jóvoltából.

„A Gazella program egy olyan, hiánypótló finanszírozási forma, amely éppen a legkritikusabb kezdeti szakaszban - a prototípus elkészítése, a termékfejlesztés szakaszában - biztosít támogatást a magyar KKV-k számára. 2015-ben rengeteg olyan ötlettel, fejlesztővel, projekttel találkoztunk, amely érdemes a támogatásra, ilyen például egyebek mellett a képáruház.hu vagy a Findlost24 alkalmazás. Jobbnál-jobb projekteket találtunk több startup stúdióval - mint például a Drukka Startup Factory vagy a Dolphio Technologies - együttműködve. Az első lépések finanszírozásával és szakértő üzleti háttér biztosításával ezek a cégek a világpiacon is sikeres termékeket képesek előállítani." - mondta Berta Zsolt, az iCatapult vezérigazgatója

A magyarországi fejlesztők számára a nemzetközi versenyben való részvételt a NKIH gyors és rugalmas együttműködése biztosította, amelynek eredményeként egyre több fiatal magyar ötletgazda, csapat és cég lehet jelen találmányaival a nemzetközi befektetők előtt.

Az iCatapult által inkubált startupokban közös, hogy valamennyien szoftver alapú fejlesztéssel foglalkoznak, melyek között van például üzleti kommunikációs platform, energetikai szoftver ill. a kereskedelmi televíziózás interaktivitását biztosító applikáció alapú megoldás egyaránt.

„Az iCatapult, mint akkreditált inkubátor feladata, hogy mentorálással, nemzetközi tapasztalatokkal és kapcsolatokkal a kiválasztott induló vállalkozásokból olyan sikeres cégeket építsen, amelyek képesek a nemzetközi piacokon való megjelenésre, gyors növekedésre, valamint alkalmassá válnak további kockázati tőkebefektetésekre. Az elmúlt évek sikerei bizonyítják, hogy a startupok inkubálásához megvan a szakértelmünk, tapasztalatunk, kapcsolatrendszerünk. Ezt tökéletesen kiegészíti a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal fejlesztési szándéka, és a lehetőség, amelyet a Gazella program keretein belül biztosít" - tette hozzá Berta Zsolt.



A szegedi székhelyű Budapesten coworking irodát működtető iCatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zrt. 60 millió Ft-os támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Gazella" programjának keretében meghirdetett „Technológiai startup ökoszisztéma építése" elnevezésű pályázatán. A pályázat célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményeken alapuló vállalkozások felépítése és működésének beindítása.

Az iCatapult Zrt.-t többségi tulajdonosa egyébként a Primus III. Kockázati Tőkealap. Az akcelerátor és üzletfejlesztő társaság 2012-ben alakult és elsődleges célja, hogy innovatív kelet-európai technológiákat segítsen eljuttatni a globális piacra. Az iCatapult 2013 óta az Akkreditált Inkubátor cím birtokosa, 2014-ben pedig megnyerte a Central European Startup Awards - Best Service Provider of the Year díjat.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200