brusszel


Meglepő: a lakásbiztosítások zömét a nők kötik

Figyelő Online
2015.12.29  11:35   
mail
nyomtatás
A lakásbiztosítások 90 százalékát a nők döntése alapján kötötték meg, ugyanez az arány a casco-biztosításoknál 48, míg az életbiztosításoknál 43 százalék - közölte saját felmérésére hivatkozva a Genertel Biztosító az MTI-vel.
Az első online biztosító felmérése alapján a megkérdezett nők 70 százaléka az árat, illetve a kedvezményeket említette elsődleges szempontnak. Csak kis részüknek fontos az, hogy megbízható ismerősöknek már voltak jó tapasztalataik egy adott biztosítóval, míg a hirdetések alig játszanak szerepet a választásnál.

A casco-biztosításnál a válaszadók döntő többségénél - közel 90 százalékuknál - fontos szerepet játszik az ár a döntés meghozatalnál. Közülük 30 százalék mondta azt, hogy kizárólag az ár alapján dönt egy-egy casco-biztosítás mellett, azaz a legolcsóbbat választja. A nagyobb hányad - 59 százalék - pedig ott köti meg biztosítását, ahol a már meglévő egyéb biztosításai révén kedvezményt kap a díjból.

Az utasbiztosítások megkötésénél - amennyiben nők kötik meg azokat - 35 százalék leginkább az árak összehasonlítása alapján dönt, de nem mindig a legolcsóbbat választják. A megkérdezettek 40 százaléka ugyanis a közepes árkategória mellett teszi le voksát, ezt a csomagot biztonságosabbnak tartják a legolcsóbbnál. További 27 százalékuk pedig a kiegészítők alapján dönt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.