brusszel


Félezer milliárdot nyert a büdzsé

Figyelő Online - Baka Zoltán
2016.01.04  12:20   
mail
nyomtatás
Az adóbevételek bő 530 milliárd forinttal haladták meg az előirányzatot tavaly.

A megújult Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőinek kinevezésére gyűlt össze az állomány hétfő délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztériumban, ahol az ünnepi köszöntőkbe csomagolva két érdekes információ is elhangzott a tárca irányítói részéről. Először Varga Mihály miniszter tett említést arról - dicsérve az adóhatósági munka hatékonyságát -, hogy tavaly a költségvetésbe befolyt adóbevételek több mint 530 milliárd forinttal haladták meg az előirányzatot. Mint jelezte, szinte az összes nagyobb adóbevételi soron többlet keletkezett az előző évben. Ez azt is jelenti, hogy a hiány valószínűleg tényleg alacsonyabb lehetett 2015-ben, mint az előirányzatban szereplő 2,4 százalék.

A miniszter után Tállai András államtitkár kapott szót. A NAV felügyeletével megbízott államtitkár a NAV előtt álló feladatokról beszélt, jelezve, hogy mintegy fél évük van még az átalakítással járó feladatok befejezésére. Ennek részeként tett említést a szervezet előtt álló leépítésekről, mint mondta, 2-3 ezer kolléga munkahelyét érinthetik az átalakítások. A szervezeti átalakítás irányából erre már lehetett következtetni, a regionális szintek helyett belépő megyei szintekkel egy sor vezetői beosztás szűnik meg, a felsővezetők száma például a korábbi 154-ről 79-re mérséklődik.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.