brusszel


Sikerek, felelősségvállalás: Demján Sándor kapta a Figyelő Év Embere elismerést

Figyelő Online
2016.01.06  12:16   
mail
nyomtatás
Demján Sándor üzletember kapta a Figyelő Év Embere 2015. évi elismerését.

Lambert Gábor, a Figyelő hetilap főszerkesztője a szerdai díjátadáson elmondta, a cím odaítélésével Demján Sándor gazdasági sikerei mellett a társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepét kívánták elismerni.

Demján Sándor az elismerést megköszönve hangsúlyozta, Magyarország jövője azon múlik, hogy lesz-e versenyképes adórendszere. Az üzletember szerint Magyarország akkor tud fejlődni, ha nem sérti meg az általános foglalkoztatási arányokat. A felesleges foglalkoztatás többletadót jelent, a bérek értéke pedig alacsony marad - tette hozzá.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke a díjátadón méltatta Demján Sándor emberi méltóságért tett munkáját, amelyet a tanács tavaly díjjal ismert el.

Újságírói kérdésre válaszolva Demján Sándor elmondta, hogy a Gránit Bankban a cég értékének növelésével részvény-kivásárlási jogot adott a pénzintézeti menedzsmentnek, a tőkeemelés révén nem szeretett volna kisebbségi tulajdonban maradni, ezért kiszállt tulajdonosként, és a jövőben az ingatlanfejlesztés dominál üzleti tevékenységében.

Ki kaphatja meg az Figyelő Év Embere díját?

A Figyelő Év Embere díjat olyan személy kapja, aki nemzetközileg is elismert teljesítményt nyújt, és öregbíti Magyarország hírnevét a világban. A kiválasztásnál fontos szempont, hogy teljesítménye üzletileg is mérhető legyen, tevékenységét átlátható módon, szabályosan végezze. A 2014. évi teljesítménye alapján az első Figyelő Év Embere Hosszú Katinka lett.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Demján Sándor

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.