brusszel


Együtt: elmúlt a közvetlen veszély

Figyelő Online
2016.01.06  15:29   
mail
nyomtatás
Elmúlt a közvetlen veszély azzal, hogy a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről elszállították a veszélyes hulladékokat - mondta Baranyi Krisztina (Együtt) ferencvárosi önkormányzati képviselő szerdán Budapesten újságíróknak.

"Az akut, közvetlen veszély elmúlt, de van olyan veszély, amit a kármentesítés szüntethet majd meg" - fogalmazott az ellenzéki képviselő, hozzátéve: a hordók kiporzásából adódó veszély megszűnt, de vannak olyan területek, amelyek mérgekkel vannak átitatva. Szavai szerint a médiának és Greenpeace-nek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a kormány elvitette a mérgeket a telephelyről. Reményét fejezte ki, hogy a kabinet továbbra is felelősen viselkedik és megtörténik a kármentesítés.

Baranyi Krisztina azt mondta: senki nem tudja, hogy milyen mélységben, milyen anyagok szennyezték a telepet és a környező lakott területeket az elmúlt 140 év alatt. Egyes vélemények szerint 6-8 méter mélységig szükséges talajcsere - jegyezte meg.
Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón jelentette be: a kormány az összes veszélyes hulladékot elszállíttatta a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Illatos út

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.