brusszel


Demján Sándoré a Figyelő Az Év Embere díj

Figyelő Online
2016.01.06  13:45   
mail
nyomtatás
Hagyományteremtő szándékkal alapított díjat 2014-ben a Figyelő gazdasági hetilap: minden év elején megválasztják Az Év Emberét. A 2015-ös teljesítménye alapján Demján Sándor üzletembert választották díjazottnak. Az elismerést Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Lambert Gábor főszerkesztő adta át.

A Figyelő Az Év Embere díját az a személy kaphatja, aki a magyar gazdasági, kulturális, tudományos vagy sportéletben kiemelkedőt alkotott, teljesítménye nemzetközileg is elismert, és üzletileg transzparens módon, a szabad piaci verseny szabályai szerint mérhető eredményt tudott felmutatni. Még 2014-es teljesítménye alapján Hosszú Katinka volt az első Az Év Embere díjazottja az akkori, kiemelkedő úszó és pénzügyi teljesítménye eredményeképpen. (Az úszónő tavalyelőtt öt világrekordot ért el, 68 világkupa-érmet (közte 51 aranyat) nyert. 122 győzelmével immár ő vezeti a világkupa történet örökranglistáját.)

Hasonló tettet vitt véghez Demján Sándor is, annyi különbséggel, hogy ő - koránál is fogva - jóval hosszabb ideje nyújt csúcsteljesítményt. Tavaly a nemzetközi TPG csoportnak értékesítette a TriGranit csoport mintegy harmadát, több mint félmilliárd euróért. Bár mintegy tízmilliárd forintot bukott az Arcadom csődjén, 2015-ben bár nem kötelezte rá semmilyen írott szabály, mégis fizetett a tényleges munkát elvégző alvállalkozóknak, holott neki, mint fővállalkozónak nem vagy csak kisebb részben fizettek. Egymillió eurót is felajánlott a menekült gyerekek ellátására. Lengyelországban 2015-ben életműdíjat is kapott egy nemzetközi zsűritől, főként a TriGranit ottani fejlesztéseinek köszönhetően. A TriGranitot ezen kívül november végén a Property Company of the Year 2015 - Europe (Az Év Ingatlanvállalata) és az Outstanding Contribution 2015 - Europe (Az Év Kimagasló Teljesítménye) kategóriájában is díjazták a rangos World Finance Award-on. A Lomnici Zoltán vezetésével működő Emberi Méltóság Tanácsa pedig tavaly októberben tüntette ki Demján Sándort a művészet, a kultúra önzetlen támogatásáért és a rászorulók felkarolásáért. A nagyvállalkozó csak ez utóbbira hétmilliárd forintot költött magánvagyonából, melynek révén hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok esélyegyenlősége javult jelentősen.


„Köszönöm a Figyelő szerkesztőségének, hogy rám szavaztak és a Demján-csoport vezetőinek s dolgozóinak, hogy ezt a kitüntető címet megkaphattam. Az Európa Legjobb Ingatlanfejlesztője díj és az Emberi Méltóságért kitüntetés mellett a legrégebbi s az általam a legjobbnak ítélt Figyelő gazdasági hetilap elismerése emlékezetessé teszi számomra a 2015-ös évet. Érdekes egybeesés, hogy a Figyelőtől 1988-ban az Év Menedzsere elismerést kaptam, akkor írtuk alá a megállapodást a magyarországi Suzuki gyár létesítéséről. A Magyar Hitelbanknak, amelyet akkor én vezettem, nagy szerepe volt az autóipar magyarországi megteremtésében, amire igen büszke vagyok a mai napig. Arra is, hogy a hitelbank több száz vegyes vállalatot alapított, így az akkoriban beáramló, első hárommilliárd dollárnyi működő tőkének a hetven százalékához valamilyen módon közöm volt. Sokat jelentett Magyarországnak, hogy előbb be tudott csatlakozni a nyugati vérkeringésbe, mint a szomszédai. Mint ahogy remélem, sokat jelent az is, hogy meggyőztük a TPG-t, hogy továbbra is Magyarországon legyen a TriGranit központja." - nyilatkozta Demján Sándor a Figyelőnek.

A vele készült interjú a Figyelő eheti számában olvasható.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Demján Sándor

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.